nbiiirajt22a.jpg

Vasárnap az NBIII is elrajtol!

2022. júl. 27.  -  NB III.
Tartalékcsapatunk kerete szinte teljesen átalakult, megfiatalodott. 
Tartalékcsapatunk kerete szinte teljesen átalakult, megfiatalodott. 
banner_pse.jpg
 
A hétvégén megjelenő stadionújságunkban természetesen az NBI mellett a szintén e hétvégén rajtoló NBIII-as gárdánkkal is foglalkozunk. Kindl István vezetőedzőnk szót ejtett tartalékcsapatunk keretének átalakulásáról, felnövő fiataljaink szerepéről, valamint első ellenfeleinkről is. Íme, pár részlet beszélgetésünkből. 
 
Gyakorlatilag egy teljesen új összetételű kerettel kezdtük a nyári felkészülésünk, ami egy öthetes ciklust foglalt magában. Nagy örömünkre a tavalyi csapatunkból többen profi szerződést kaptak klubunktól… Nehéz őszünk lesz, ami elsősorban a tapasztalatszerzés jegyében fog telni, de természetesen bízunk magunkban. Csapatszinten szervezettek vagyunk, összességében jól futballozunk. 2005-ös, 2006-os születésű srácokról van szó, akik tehetségesek és fényes jövő állhat előttük... Első ellenfelünk pont az a Dunaújváros lesz, aki idén teljesen egyértelműen a bajnoki címre tör, ennél azért barátságosabb kezdést is el tudtam volna képzelni, persze beleállunk majd, és megkeserítenénk a hazaiak szájízét…” - így Kindl. 
 
Teljes beszélgetésünk második számú csapatunk trénerével a vasárnap megjelenő magazinunkban olvasható! 

NBIII. Közép csoport, 1. forduló 
2022. július 31., 17:30 
Dunaújváros - PAKSI FC II. 
Dunaújváros, Dunaújvárosi Stadion   

Hajrá, fiatalok! Hajrá, Paks!
 
nbiiirajt22b.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

SHOP

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 15 31
2 Ferencvárosi TC 14 27
3 Fehérvár FC 15 24
4 DVSC 15 24
5 Puskás Akadémia FC 15 24
6 MTK Budapest 15 21
7 Kecskeméti TE 15 20
8 DVTK 15 20
9 Újpest FC 15 20
10 Mezőkövesd ZSÓRY FC 14 14
11 ZTE FC 15 14
12 Kisvárda Master Good 15 11
15. forduló erdeményei
  -   1:2
  -   0:3
  -   0:0
  -   1:2
  -   3:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök