pafcert23c.jpg

Bognár: A második félidőben játékban erősebbek lettünk

2023. febr. 25.  -  NB I.
Vezetőedzőnk értékelte a Felcsúton aratott győzelmünket

Banner Magy1

„Az első félidő kicsit brusztosra sikeredett. A középpályánk, de az egész csapat úgy nézett ki, hogy egy masszív védekezésből próbáljunk építkezni a pontrúgások segítségével. A szünetben hármat is cserélnünk kellett, mert nem volt több a játékunkban, nem voltam elégedett. A második játékrész már a terhelés elosztásáról szólt, hiszen egy hét alatt három fontos meccset játszunk. A második félidőben játékban már egy erősebb csapatunk volt a pályán. Akiket eddig még nem ismertem, az első lépést ma megtették, Skirbek például nagyon jól mozgott, tehetséges játékosról van szó a személyében. Nem az eredményből, a játék képéből fogjuk levonni a következtetéseket. Varga a szezon végére a huszonkét gólt is elérheti” - fogalmazott vezetőedzőnk, Bognár György a mérkőzést követően.
Pafcert23d

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 32 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 32 45
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
32. forduló erdeményei
  -   05.03 13:30
  -   05.03 16:00
  -   05.02 13:00
  -   05.02 16:00
  -   05.02 19:15
  -   1:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök