vaskupert1.jpg

Bognár: A második bekapott gól után ébredtünk

2023. márc. 01.  -  MOL Magyar Kupa
Vezetőedzőnk értékelte a Vasas elleni kupameccsünket.

Banner Molkup

„Az eleje 0-2-ig katasztrófálisan lassú volt. Nagy hátrányba kerültünk, aztán a játék képe úgy alakult - beleértve a második félidőt is -, hogy megfordíthattuk volna a párharcot. A mérkőzés elején bizonyos pozíciókban a kelleténél mélyebben játszott pár játékosunk, távol voltunk egymástól, így nem tudtunk egymás mögé zárni. Hosszúak voltunk, nem tudtuk úgy kezdeni a találkozót, hogy a kapuja elé nyomjuk az ellenfelet. A második Vasas-gól után ébredtünk fel. A végén voltak lehetőségeink, de sajnos nem mentek be. Többen a játékvezetést okolják, ami jogos is a tizenegyes szituációknál, ugyanakkor mezőnyben mindkét oldalra egyformán tévedett. Minden meccsből lehet építkezni, ebből is, például mezőnyjátékban fejlődnünk kell. Látjuk a hibákat, miket kell a hétvégére kijavítanunk” - fogalmazott vezetőedzőnk, Bognár György a lefújást követően.
 
Vaskupert2

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 32 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 32 45
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
32. forduló erdeményei
  -   05.03 13:30
  -   05.03 16:00
  -   05.02 13:00
  -   05.02 16:00
  -   05.02 19:15
  -   1:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök