
Gyász!
2023. márc. 07. - Klub
82 éves korában elhunyt Szinger Ferenc.
Gyászol a megyei focitársadalom, Szinger Ferenc évtizedeken keresztül vezette a Tolna Megyei Labdarúgó-szövetséget, 1991-től 2000-ig - nyugdíjba vonulásának napjáig - a PAKSI SE, továbbá az MLSZ igazolási és átigazolási bizottság elnöke is volt.
Szinger játékvezetőként huszonöt évig vezetett mérkőzéseket, mely idő alatt megannyi emlékezetes összecsapáson fújta a sípot, később huszonegy éven keresztül a Tolna Megyei Labdarúgó-szövetség vezetőjeként dolgozott a sportágért. 2009-es leköszönése után a megyei szövetség örökös tiszteletbeli elnöke maradt.
„Isten veled, Feri! Őszinte részvétem a családnak! Pótolhatatlan veszteség érte közösségünket. Elhunyt Szinger Ferenc, aki 1940-ben született, s fiatalkorától kezdve szívügye volt a város, a sport. Paks máig egyetlen polgára, aki a községi, a nagyközségi, majd a városi tanácsnak, illetve Paks önkormányzatának is tagja volt. A város négy évtizedes munkáját Pro Urbe kitüntetéssel díjazta 2005-ben. Nyugdíjazásáig a Paksi Sportegyesület vezetőjeként is dolgozott, s volt a Tolna Megyei Labdarúgó-szövetség elnöke is” - emlékezett Facebook-oldalán Süli János országgyűlési képviselő.
Szinger Ferenc búcsúztatása 2023. március 13-án (hétfőn), 13:00-kor az Evangélikus temetőben lesz.
Emlékét örökké megőrizzük.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
SHOP
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | PAKSI FC | 15 | 31 |
2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 14 | 27 |
3 | ![]() | Fehérvár FC | 15 | 24 |
4 | ![]() | DVSC | 15 | 24 |
5 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 15 | 24 |
6 | ![]() | MTK Budapest | 15 | 21 |
7 | ![]() | Kecskeméti TE | 15 | 20 |
8 | ![]() | DVTK | 15 | 20 |
9 | ![]() | Újpest FC | 15 | 20 |
10 | ![]() | Mezőkövesd ZSÓRY FC | 14 | 14 |
11 | ![]() | ZTE FC | 15 | 14 |
12 | ![]() | Kisvárda Master Good | 15 | 11 |
Kapcsolat információk
Paksi Futball Club
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök