Varga Barnabás a válogatottban!
Újra minden a várakozásoknak megfelelően alakult!
Válogatottunk e hónap végén két hazai mérkőzésen lép pályára, előbb 23-án az észtek látogatnak Budapestre felkészülési találkozóra, majd 27-én a bolgárok érkeznek a Puskás Arénába Európa-bajnoki selejtezőre. Szövetségi kapitányunk, Marco Rossi keddi kerethirdetésén pedig Varga Barnabás neve is elhangzott a támadók között.
Varga kiváló teljesítménye hetek, sokkal inkább hónapok óta téma a válogatott kapcsán, ami nem csoda, hiszen huszonkét bajnokin tizenhétszer volt eddig eredményes, és toronymagasan vezeti a góllövőlistát.
„Nagyon örülök a behívónak, és természetesen minden erőmmel azon leszek, hogy megháláljam a bizalmat. Bízom benne, hogy lesz alkalmam pályára lépni. Büszkén fogom viselni a mezt, az biztos” - fogalmazott elsőként honlapunknak újdonsült kerettagunk.
Varga Barnabás immáron klubunk nyolcadik felnőtt válogatottja lehet, ha Marco Rossi a következő találkozóink alkalmával a pályán is bizalmat szavaz számára. Éger László ugyan Debrecenből, Böde Dániel pedig a Ferencvárosból lett válogatott, de mindketten saját nevelésű labdarúgóink, klubikonjaink. Őket Heffler Tibor, Fiola Attila, Szabó János, Hahn János és legutóbb Ádám Martin követte.
Hajrá, Barni! Mindent bele! Hajrá, magyarok!
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Ferencvárosi TC | 7 | 18 | |
2 | Puskás Akadémia FC | 8 | 18 | |
3 | PAKSI FC | 8 | 16 | |
4 | MTK Budapest | 8 | 15 | |
5 | DVTK | 9 | 15 | |
6 | Újpest FC | 9 | 14 | |
7 | Nyíregyháza | 9 | 10 | |
8 | Fehérvár FC | 9 | 9 | |
9 | ETO FC Győr | 8 | 8 | |
10 | DVSC | 8 | 7 | |
11 | ZTE FC | 8 | 7 | |
12 | Kecskeméti TE | 9 | 5 |