vasval2.jpg

Vas Gábornak is válogatott elfoglaltsága lesz

2023. márc. 15.  -  Utánpótlás
Az U21-es nemzeti csapatunktól is érkezett behívó.

Banner Pse

U21-es válogatottunk két felkészülési mérkőzés elé néz március végén. 24-én Görögországban vendégeskedünk, majd négy nappal később Cipruson. A korosztály a novemberi, törökországi edzőtáborozás után találkozik újra, majd a két találkozóval már a szeptemberben kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkre hangol. A huszonnégyes keretben Vas Gábor is helyt kapott a Gera Zoltán vezette szakmai stábtól.

Tizenkilenc éves tehetségünk behívója az elmúlt hetek teljesítménye alapján - mondhatni - már-már várható volt. Vas az utolsó három bajnokinkat végigjátszotta, emellett hétről hétre kiváló teljesítményt tett le az asztalra. Ami a korosztályos válogatottságot illeti, három U19-es szereplését most már egy korosztállyal feljebb növelheti tovább a jövő hétvégén.

2023. március 24. (péntek), 16:00 Görögország - Magyarország

2023. március 28. (kedd), Ciprus - Magyarország

Hajrá, Vasi! Hajrá, magyarok!

Vasval1

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 9 18
2 Vasas 9 15
3 ETO FC Győr 9 15
4 Újpest FC 9 15
5 PAKSI FC 9 14
6 Ferencvárosi TC 8 13
7 Kisvárda Master Good 9 10
8 DVSC 9 10
9 ZTE FC 9 9
10 MTK Budapest 9 9
11 Nyíregyháza 9 8
12 Kispest-Honvéd 8 7
9. forduló erdeményei
  -   5:1
Honvéd
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:0
  -   1:1
  -   1:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök