paksvas23marcele2.jpg

Vasas - Paks - mérkőzés előtti várakozások

2023. márc. 16.  -  NB I.
Negyedszerre már győzni kellene!

Banner Magy1

Az OTP Bank Liga huszonnegyedik fordulójában, vasárnap délután a Vasas otthonában lépünk pályára. Csapatunk az ötödik helyen, két pontra a dobogótól, az angyalföldi alakulat viszont az utolsó pozícióból, a vonaltól hat egységnyire várja a találkozót. Jegyinformációk ITT.

Mérkőzésünkkel kapcsolatosan játékosaink előzetes várakozásaira voltunk kíváncsiak:

Haraszti Zsolt: Pozíciójukból adódóan az óvatos futball elképzelhető irányukból. Az eddigiek alkalmával a stabil védekezésből indított kontrákra alapoztak, így volt ez a bajnokikon és a kupameccsen is. Fontos lesz, hogy hamar berúgjuk a helyzeteinket, mi szerezzük az első gólt, és ezzel taktikai váltásra sarkalljuk a Vasast, ami számunkra több területet eredményezhet. Elengedhetetlen ugyanakkor, hogy a mi védekezésünk is hiba nélkül működjön. Sajnos a Fehérvár elleni mérkőzést öt sárga miatt ki kellett hagynom, nagyon játszottam volna, amiért szomorú vagyok, viszont nyert a csapat, ami örömmel tölt el. Most vasárnap teljes gőzzel előre, maximális elszántsággal utazok én is Budapestre.

Papp Kristóf: Negyedszerre már győznünk kellene! Az idei szezonban a Vasas elleni mutatónk eddig nem fényes, pedig a mi oldalunkról nézve sokkal több volt a találkozóinkban. Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk, de hiányérzetünk van ellenük, tüske van bennünk, szóval meg kell oldanunk, el kell hoznunk a három pontot. Szeretnénk végre győzelmet ünnepelni ellenük is. Ami engem illet, örülök, hogy sokat lehetek a pályán, és próbálom a kért módon, agresszív letámadásokkal meghálálni a bizalmat.

Hahn János: Mivel a Vasas talán már az NBI-es életéért küzd, kemény és nehéz mérkőzést várunk. Szeretnénk revansot venni az eddigiek miatt, egy döntetlen, két vereség és a kupabúcsúztatás után végre győznénk ellenük. Egyre jobban érzem magam, nyilván a gólok hiányoznak, de azon vagyok, hogy építsem magam, minél előbb újra a régi legyek.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

Paksvas23marcele1

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 17 35
2 Ferencvárosi TC 16 34
3 DVTK 17 30
4 MTK Budapest 17 29
5 PAKSI FC 17 27
6 Újpest FC 17 27
7 Fehérvár FC 17 21
8 Nyíregyháza 17 18
9 ETO FC Győr 17 18
10 ZTE FC 16 16
11 DVSC 17 13
12 Kecskeméti TE 17 11
17. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:1
  -   3:2
  -   2:1
  -   3:4

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök