vargavalbulg1.jpg

Varga Barnabás bemutatkozott a válogatottban

2023. márc. 27.  -  Klub
Gólvágónk bő félórát töltött a pályán Bulgária ellen.

Banner Magy2

Válogatottunk 3-0-ra legyőzte Bulgáriát a hétfő esti Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen. Nemzeti csapatunk kiváló és higgadt játékot mutatott a Puskás Arénában hatvanezer ember előtt. Az első félidei gólgyártást a hetedik percben Vécsei kezdte, előnyünket a huszonhatodik minutumban Szoboszlai duplázta meg, majd hat perccel a szünet előtt 2022-es gólkirályunk, Ádám is betalált. A második játékrészben, a mérkőzés ötvenkilencedik percében Marco Rossi szövetségi kapitányunk pedig Varga Barnabásnak is bizalmat szavazott. Csatárunk szinte az összes fejpárbaját megnyerte, az előre ívelt labdákat rendre továbbfésülte, illetve több veszélyes helyzetből is kivette a részét.

Varga pályára lépésével klubunk immáron nyolcadik felnőtt válogatottja! Éger László ugyan Debrecenből, Böde Dániel pedig a Ferencvárosból debütálhatott piros-fehér-zöld, címeres mezben, de mindketten saját nevelésű labdarúgóink, klubikonjaink. Őket Heffler Tibor, Fiola Attila, Szabó János, Hahn János és Ádám Martin követte, innentől pedig a névsor Varga Barnabással folytatódik.


EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ: MAGYARORSZÁG - BULGÁRIA 3 - 0 (3 - 0)

Budapest, 
Puskás Aréna - 60 000 néző

MAGYARORSZÁG:
 Dibusz - Lang, Orbán, Szalai A. - Bolla (Nego 86’), Nagy Á. (Kleinheisler 73’), Vécsei (Kalmár 87’), Kerkez - Sallai (Csoboth 73’), Ádám M. (Varga Barnabás 59’), Szoboszlai
Szövetségi kapitány: Marco Rossi

BULGÁRIA:
 Naumov - Sztojanov, Antov, Galabov - Markov (H. Petrov 46’), Karabeljov (Krasztev 46’), Gruev (Sopov 85’), N. Iliev, Petkov - Deszpodov (Kirilov 57’), Delev (Ruszev 46’).
Szövetségi kapitány: Mladen Krsztajics

Gólszerzők:
 Vécsei 7’, Szoboszlai 26’, Ádám M. 39’

Szép volt, srácok!

Vargavalbulg1a

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

SHOP

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 14 28
2 Ferencvárosi TC 13 26
3 Puskás Akadémia FC 14 24
4 DVSC 14 23
5 Fehérvár FC 14 21
6 Kecskeméti TE 14 20
7 DVTK 14 20
8 Újpest FC 14 20
9 MTK Budapest 14 18
10 Mezőkövesd ZSÓRY FC 13 13
11 ZTE FC 14 11
12 Kisvárda Master Good 14 10
14. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   3:3
  -   3:1
  -   1:2
  -   4:0
  -   4:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök