magyarok.jpg

Galambos-gól az U15-ös válogatottban

2023. ápr. 05.  -  Utánpótlás
A fiatalok második mérkőzésüket játszották a négy nemzet tornán - a finneket verték

Banner Pse

Mint ahogy arról nemrég beszámoltunk, az U15-ös (2008-as) korosztályos válogatott április első hetében egy hazai rendezésű, négy nemzet tornán szerepel. Az ellenfelek között Lengyelország, Finnország és Szlovákia, a magyar keretben pedig két paksi is bizonyíthat Galambos János és Soós Flórián személyében.

A fiatalok elsőként a lengyelek ellen mérkőztek meg kedden, a 0-0-ra végződő találkozón Galambos végig a pályán volt, míg Soós az utolsó fél órában bizonyíthatott.

A szerdai, finnek elleni találkozón már jött a győzelem, 3-0-ra győzött Oross Márton gárdája. A gólgyártást pedig fiatal tehetségünk, Galambos kezdte, aki a negyvenegyedik perctől futballozhatott, és szintén ekkor lépett pályára Soós is.

Magyarország-Lengyelország 0-0 (0-0)
Lányi Ferenc - Balog Kristóf (Manzella Giovanni Martin 69’), Hecler Botond, Joó Ferenc (Prettenhoffer Márton 60’), Rankó Viktor - Pesti Vince, Gyebróczki Dávid (Soós Flórián 60’) - Bősze Levente, Galambos János, Magyarics Erik (Kecskés Barna 60’) - Nyikos Botond (Nyers Ádám 69’)

Magyarország-Finnország 3-0 (0-0)
Balogh T. Márk - Manzella Giovanni Martin, Kárász Tamás (Hecler Botond 48’), Prettenhoffer Márton, Milicz Péter - Gyebróczki Dávid (Galambos János 41’), Zoltai Levente, Mándity Márkó (Nyikos Botond 76’) - Kovács Erik (Soós Flórián 41’), Nyers Ádám (Bősze Levente 76’), Kecskés Barna (Magyarics Erik 62’)

Gólszerzők:
 Galambos 58’, Magyarics 63’, Nyers 76’

A válogatott péntek délelőtt Szlovákia ellen zárja a tornát.

Hajrá, srácok! Hajrá, magyarok!

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 0 0
2 Ferencvárosi TC 0 0
3 Nyíregyháza 0 0
4 Kolorcity Kazincbarcika SC 0 0
5 DVSC 0 0
6 DVTK 0 0
7 Újpest FC 0 0
8 ZTE FC 0 0
9 Puskás Akadémia FC 0 0
10 MTK Budapest 0 0
11 Kisvárda Master Good 0 0
12 ETO FC Győr 0 0
. forduló erdeményei

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök