ujp23aprliveaa.jpg

Kádár három meccs után ismét a védelemben

2023. ápr. 19.  -  NB I.
Betonbiztos hátvédünk kihagyása a tervezettnél hosszabb lett, de Újpesten már ismét kilencven percet játszott.

Banner Magy2

Kádár Tamást a huszonharmadik fordulóban, a Fehérvár elleni mérkőzésünk tizenhatodik percében kellett lecserélni, miután jobb emelőjéhez kapott, majd jelezte, nem tudja folytatni a játékot. A képalkotó vizsgálatok részleges szakadást mutattak az ötvenhétszeres válogatott labdarúgónk emelőjében. Mint ahogy a diagnózis megérkezésekor jeleztük, a rehabilitáció ilyen esetben átlagosan másfél-két hét, Kádárt pedig már nagyon vártuk vissza a pályára. Hátvédünket aztán a legutóbbi találkozónkon, Újpesten láthattuk újra, ahol immáron ismét kilencven percet futballozott.

„A teljes felépülés sajnos egy kicsit tovább tartott, mint azt előzetesen becsülték” - mesélte a Vasas, a Honvéd és a Ferencváros elleni mérkőzésünket kihagyni kényszerülő belső védőnk. „Mikor Kispestre készültünk, már teljes értékű munkát kellett volna végeznem, azonban akkor erre még nem voltam képes, még nem múlt el teljesen a fájdalom. Végül az újpesti találkozónkra állt össze minden. A múlt hétvégén már nem volt nagy gondom a fizikalitással, persze a mérkőzés végére éreztem a négyhétnyi kihagyást. Szerettem volna győztes meccsen visszatérni, ez sajnos nem jött össze, de ennek ellenére jó szériában vagyunk, nem véletlen a harmadik helyünk. Megteszünk mindent, hogy az utolsó forduló után is a dobogón maradjunk- fogalmazott Kádár.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 63
2 Puskás Akadémia FC 31 60
3 PAKSI FC 31 55
4 ETO FC Győr 31 52
5 MTK Budapest 31 46
6 DVTK 31 41
7 Újpest FC 31 37
8 Nyíregyháza 31 34
9 ZTE FC 31 32
10 Fehérvár FC 31 31
11 DVSC 31 30
12 Kecskeméti TE 31 24
31. forduló erdeményei
  -   0:0
  -   1:0
  -   2:3
  -   4:2
  -   2:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök