vargkisv23apr1.jpg

Varga: Egyben vagyunk!

2023. ápr. 23.  -  NB I.
Így nyilatkozott az immáron huszonhárom gólos csatárunk a Kisvárda elleni győzelmünk után.

Banner Magy1

„Ma nem volt a legszebb a játékunk, de a Kisvárda ellen erre is számítottunk. Brusztos meccs volt, viszont a leglényegesebb, hogy itthon tartottuk a három pontot. A szezon végét járjuk, többen sérüléssel bajlódnak, ugyanakkor mindenkit tudunk pótolni, ami az erőnket mutatja. Egyben vagyunk! Ami engem illet, örülök, hogy ilyen jól megy mostanában, de a legfontosabb a csapat győzelme, amivel őrizzük a harmadik helyünket a tabellán. Vezetőedzőnk filozófiájának hála, végig az ellenfelek kapuja előtt vagyunk, így több helyzetem van, ezeket pedig mostanában sikerül kihasználnom. Talán a góllövőlistán már nem érnek be az üldözők, de ennek ellenére továbbra is minél több gól szeretnék szerezni, és a csapattal a dobogón végezni” - fogalmazott a mérkőzést követően a két találatot jegyző gólvágónk, Varga Barnabás.

Vargkisv23apr2

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 32 71
2 PAKSI FC 32 55
3 Fehérvár FC 31 53
4 Puskás Akadémia FC 32 52
5 DVSC 31 45
6 DVTK 32 44
7 ZTE FC 32 43
8 MTK Budapest 32 43
9 Kecskeméti TE 32 42
10 Újpest FC 32 37
11 Kisvárda Master Good 32 31
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 32 20
32. forduló erdeményei
  -   4:3
  -   ?:?
  -   1:1
  -   1:3
  -   2:0
  -   0:3

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök