Nagy Richárdot a nyolcadik fordulóban vesztettük el hosszabb időre, miután lendületes cselkirályunknak oldalsó szalagjai szakadtak a Debrecen elleni összecsapásunk alkalmával. Ricsi rehabilitációját ugyan végig figyelemmel követtük, most azonban górcső alá vontuk az egész időszakot.

Szeptember középen láthattunk utoljára NBI-es mérkőzésen, de tekerjük még visszább az idő kerekét, hiszen számodra is jól indult a szezon...

Igen! Éreztem, élvezem a bizalmat a szakmai stáb részéről. Éppen kezdtem formába lendülni, visszanyertem a fizikai erőnlétem, amit a kiválóan sikerült alapozásnak köszönhettem. Az első hét bajnokin aztán hat alkalommal pályára is léphettem, míg nem jött a sérülés…

A nyolcadik fordulóban a DVSC-t fogadtuk hazai pályán, az ötvenkettedik percben hordágyon kellett lesegíteni a pályáról. Hogy emlékszel vissza arra a találkozónkra?

A Debrecen ellen kezdtem először, és minden jól indult a mérkőzésen. Húsz perc elteltével gólpasszt adtam Balogh Balázsnak, akinek a találatával később meg is nyertük a mérkőzést. Sajnos számomra aztán a nagyszerű kezdésből rémálom befejezés lett bő egy óra elteltével.

Mikor a földre kerültél, rögtön érezted, hogy nagy a probléma?

Annak ellenére, hogy nem történt velem még ilyen, éreztem, nagy a baj. Nem tudtam lábra állni, illetve nagy horpadás látszott a térdem jóbb oldalánál. Azonnal gondoltam, hosszú kihagyás vár majd rám. A meccs utáni MR-vizsgálat pedig már egyértelműen kimutatta a szakadást, az, hogy „csak” az oldalsó, külső szalagok szakadtak, viszont csak a műtét során derült ki. Még az is benne volt a pakliban, hogy a keresztszalagok is sérültek, viszont azok megúszták, így mondhatni, egy kicsit szerencsésebben jöttem ki a történtekből.

Ilyenkor ez lelkileg is nagyon nehéz. Te hogy álltál a hirtelen eléd tornyosuló dolgokhoz?

Nem a miértjét kerestem, sokkal inkább próbáltam úgy felfogni a történteket, hogy egy jelzést kaptam az élettől, miszerint másképp kell működnöm. Maximálisan pozitívan álltam a helyzetemhez, és tudtam, végig tudom csinálni, ez csak egy rossz időszak. Fontos továbbá, hogy olyan emberek vesznek körül, akik végig teljes erejükből támogattak.

Elmondva egyszerűen hangzik, átélve azért komplikáltabb volt ez…

Pontosan! Nagyon nehéz időszak volt mind lelkileg, mind fizikailag. Pláne, hogy a mai napig rengeteget kell foglalkoznom a térdemmel. Az eltelt hónapokban sok mindent átértékeltem, és máshogy állok a teendőkhöz. Hálás vagyok olyan dolgokért, amikre korábban nehezebben vettem rá magam, és végre újra élvezem a futballt.

Kik álltak melletted?

A családom, a párom, a barátaim, továbbá a klub által rettentő sok segítséget kaptam. A vezetőség felől folyamatosan éreztem a támogatást, valamint a szakmai stáb egésze rendre mellettem állt. Minden nap foglalkoztak velem, még akkor is, ha az első számú csapat máshol játszott, más ütemben edzett. Ezúton is köszönök mindenkinek minden törődést, példaértékű közeg van a paksi stadionban.

Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy minden hazai találkozónkon a lelátón hajtottad a társaid teljes meccshangulatban…

Természetesen mindig jöttem, és szurkoltam a srácoknak. Életre szóló baráti szálaim vannak a csapatban. Nem volt kérdés, ha kellett, mankóval bicegtem ki, és a mellettem lévő széken pihentettem a lábam. Minden meccs alkalmával azt éreztem, mennék a pályára, segítenék a többieknek.

Sérült időszakod immáron hét hónapos, közben pedig edzőváltás is volt NBI-es csapatunknál. A szakmai stáb váltása hogyan hatott rád?

Ahogy a csapat nagy részének, nekem is szerencsés volt az edzőváltás, hiszen Gyurival már dolgoztunk együtt, mikor először vezette csapatunkat. Tudja, mit várhat tőlem, és én is tudom, mit szeretne látni. Az első etapjában szinte minden meccsünk alkalmával pályára léphettem, úgy gondolom tehát, bízik bennem. Visszaérkezésekor is korrekt volt, az első napokban odajött, elmondta, számol velem, ne siettessek semmit, a lényeg a teljes felépülés.

Tartalékcsapatunknál már elkezdted gyűjtögetni a meccsperceket. Hogy megy?

Április másodikán léptem először pályára Berkenyén. Izgulni nem izgultam, de nagyon vártam már a meccsszituációkat. Természetesen óvatosabban mozogtam, viszont azóta még két találkozónk volt, ahol már egyre bátrabban játszottam. A meccshiány érződik, kell még egy kis időszak, mire visszarázódom, a fizikalitást is mögé teszem, formába lendülök és a lábam is megszokja a teendőket. NBIII-as csapatunk egy kiváló gárda, kiemelendő és elismerésre méltó az a munka, ami hétről hétre ott is működik.

És mikor jöhet újra az NBI-es mezőny?

Éppen a héten beszéltük, még szükségem van egy-két visszajátszásra, mielőtt újra első osztályú meccsen léphetek pályára. Ha az utolsó pár fordulóban játszok néhány tíz percet, "sikeres" időszakot hagyok magam mögött, és jöhet az újabb szezon, immáron százszázalékosan. Most már nagyon közel van az NBI-es visszatérés, és a legszebb az lenne, ha nyáron az európai porondra is készülhetnénk.

Hajrá, Ricsi! Hajrá, Paks! A magyar csapat.