
Varga Barnabás eligazolt
Sajnos újabb gólkirályunknak kell minden jót kívánnunk. Klubunk és a Ferencváros a mai nap folyamán megegyezett a csatár játékjogait illetően. Varga Barnabás így az FTC-ben folytatja karrierjét.
Varga 2022 júliusában érkezett Paksra, miután elődje, Ádám Martin mögött Ő szerezte a második legtöbb magyar találatot a 2021/22-es szezonban, akkor még a Gyirmót színeiben. Nagyszerű ajánlólevéllel igazolt tehát klubunkhoz, amit a városunkban eltöltött egy évad alatt csak még tovább srófolt. Csatárunk huszonhat találatig jutott a nem rég zárult OTP Bank Liga 2022/23-as évadában, ezzel pedig zsinórban harmadszor, összesen negyedszer a PAKSI FC adta az első osztály gólkirályát. Természetesen nagyszerű teljesítménye Marco Rossi figyelmét is felkeltette, majd az első, márciusi kerettagsága alatt, a Bulgária ellen vívott Eb-selejtező mérkőzés alkalmával be is mutatkozhatott a címeres, piros-fehér-zöld szerelésben. Barni pályára lépésével klubunk immáron nyolcadik felnőtt válogatottja lett. Végül a Rangadó díjátadógálán a szezon legjobb NBI-es játékosának is megválasztották.
Varga Barnabás további karrierjéhez sok sikert kívánunk!
Köszönjük, Barni!
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
SHOP
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | PAKSI FC | 15 | 31 |
2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 14 | 27 |
3 | ![]() | Fehérvár FC | 15 | 24 |
4 | ![]() | DVSC | 15 | 24 |
5 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 15 | 24 |
6 | ![]() | MTK Budapest | 15 | 21 |
7 | ![]() | Kecskeméti TE | 15 | 20 |
8 | ![]() | DVTK | 15 | 20 |
9 | ![]() | Újpest FC | 15 | 20 |
10 | ![]() | Mezőkövesd ZSÓRY FC | 14 | 14 |
11 | ![]() | ZTE FC | 15 | 14 |
12 | ![]() | Kisvárda Master Good | 15 | 11 |