papp26a.jpg

Hosszabbítottunk alapemberünkkel

2023. jún. 27.  -  Klub
A kilencedik szezonját kezdte Pakson.

Banner Magy1

A 2023-as nyári átigazolási szezonban már öt új érkezőt jegyezhetünk Kovács Krisztián, Beke Péter, Hegedűs János, Mezei Szabolcs és Silye Erik személyében, továbbá Szabó Bálint kölcsönszerződése lejárta után tért haza Törökországból. Az igazolásokon túl legalább annyira fontosak a szerződés hosszabbítások is, ezúttal egy ilyen jó hírrel jelentkezünk.

2015 nyarát írtuk, mikor Papp Kristóf gyirmóti mezét paksira cserélte. A kifejezetten harcos középpályás azóta csapatunk egyik alapemberévé vált, zöld-fehér meccsszámlálója pedig immáron 209-nél jár, melyből 195 NBI-es találkozó. Klubunk és Kristóf most új kontraktust kötött, melynek lejárata a 2026-os év közepe.

„A kilencedik szezonom kezdem, örülök, hogy ilyen régóta itt lehetek, és hogy most újra megállapodtunk a hosszabbításról. Jó érzéssel tölt el, hogy továbbra is ennyire bíznak bennem a klubnál, igyekszem ezt jó játékkal meghálálni. Az előző szezonban közel voltunk a dobogóhoz, sajnos az utolsó meccseken elment a dolog, viszont a következőben újra megpróbáljuk megugrani azt a bizonyos lécet. Nagy vérfrissítésen megy át a keret, újult erőnk lesz, jó játékosok érkeztek az öltözőbe, és van még időnk a játékot is összetenni a bajnoki startig” - nyilatkozott honlapunknak a papírok szignózását követően középpályásunk.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 27 53
2 Puskás Akadémia FC 27 52
3 PAKSI FC 27 51
4 MTK Budapest 27 41
5 ETO FC Győr 27 40
6 DVTK 27 39
7 Újpest FC 27 34
8 Fehérvár FC 27 30
9 ZTE FC 27 29
10 Nyíregyháza 27 27
11 DVSC 27 26
12 Kecskeméti TE 27 21
27. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:2
  -   1:2
  -   2:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök