U-válogatott balszélső érkezett
Örömmel jelentjük, újabb fiatal tehetséget igazoltunk. Földi Dominik a spanyol UD La Cruz U19-es csapatától tért haza.
A tizenkilenc éves balszélső a Ferencvárosnál indította karrierjét, majd 2019-ben a Vasashoz került, 2021-ben pedig az Alavés U19-es együttese igazolta le. Dominik az U15-ös korosztály óta rendszeres utánpótlás-válogatott, immáron tizenhétszer ölthette magára a piros-fehér-zöld szerelést.
„Fantasztikus érzés volt a Paks megkeresése. Spanyolországból visszatérve az egyetlen jó opciónak gondoltam. Mindenképpen itt szerettem volna tovább futballozni, a színtiszta magyar közegben, várom már a szezonrajtot. Nagyon jól érzem magam, célom pedig, hogy minél több játékidőt kivívjak magamnak. Szeretnék jó teljesítményt nyújtani, gólokat szerezni és gólpasszokat adni” - fogalmazott a papírok aláírását követően újdonsült játékosunk, aki a Vasas és a Siófok elleni felkészülési mérkőzéseinken már pályára is lépett csapatunkban.
Üdvözlünk, és sok sikert kívánunk a magyar csapatban, Dominik!
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Ferencvárosi TC | 33 | 74 | |
2 | PAKSI FC | 33 | 58 | |
3 | Puskás Akadémia FC | 33 | 55 | |
4 | Fehérvár FC | 33 | 54 | |
5 | DVSC | 33 | 48 | |
6 | Kecskeméti TE | 33 | 45 | |
7 | DVTK | 33 | 45 | |
8 | MTK Budapest | 33 | 44 | |
9 | ZTE FC | 33 | 43 | |
10 | Újpest FC | 33 | 37 | |
11 | Kisvárda Master Good | 33 | 31 | |
12 | Mezőkövesd ZSÓRY FC | 33 | 21 |