szapierk2.jpg

Szappanos Péter az új kapusunk

2023. júl. 08.  -  Klub
A válogatott hálóőr a nyolcadik nyári igazolásunk.

Banner Magy2

Szappanos Péter is megérkezett klubunkhoz! A harminckét éves kapus karrierje Jászberényből indult, majd a Ferencváros után a Dunaharasztinál, később Tatabányán és Zalaegerszegen bizonyított. A kék-fehéreknél négy évet töltött, mielőtt Mezőkövesdre tette át a székhelyét 2018 nyarán. A ’kövesdiek kapuját három szezonon át védte. 2021-től a Budapest Honvéd hálóőre volt, egészen mostani átigazolásáig. Paksi kontraktusa három évre szól.

„Nagyon örülök, hogy csatlakozhattam a csapathoz. Szintem régóta minden játékos pozitívan szemléli a Paks példaértékű filozófiáját, munkáját. A tavalyi évadban is egy kis szerencsével meglehetett volna a dobogó. Az ügyvezető úrral egyeztetve, idén is hasonló célokkal vágunk neki a szezonnak. Egyénilég is szeretnék minél többet hozzátenni ahhoz, hogy minél előrébb végezzen a klub” - így a papírok szignózását követően a válogatott kapus honlapunknak, aki már százharminckilenc NBI-es meccset jegyez.

A szerződtetésről ügyvezetőnket, Haraszti Zsoltot is megkérdeztük: Örömteli, hogy egy válogatott kapus Pakson folytatja pályafutását. Sok sikert kívánunk számára a magyar csapatban.

Üdvözlünk és sok sikert kívánunk a magyar csapatban, Péter!

Szapierk1

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 6 12
2 Újpest FC 6 10
3 ETO FC Győr 5 9
4 MTK Budapest 6 9
5 Vasas 6 8
6 PAKSI FC 6 8
7 Ferencvárosi TC 4 7
8 Nyíregyháza 6 7
9 Kispest-Honvéd 5 6
10 Kisvárda Master Good 6 6
11 DVSC 6 6
12 ZTE FC 6 3
6. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   1:2
  -   1:1
Honvéd
  -   1:0
  -   3:1
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök