Az új szezon első hazai mérkőzése jön - az Újpest ellen készülünk

A 2023/2024-es kiírás negyedik kanyarja következik, melyben végre idehaza lép pályára csapatunk. Zöld-fehér stadionunkban az Újpest lesz az aktuális ellenfelünk szombat este, 20:00-s kezdettel. A jegyinformációk IDE kattintva érhetőek el.
Az utóbbi időben rendre kiváló meccseket vívunk a budapesti lila-fehérekkel, az előző kiírásban Újpesten, majd a paksi visszavágón is sikert könyvelhettünk el (2-3, 3-1), a harmadik, budapesti randevún a kiesés elől menekülő házigazdák nagy csatában végül otthon tudták tartani mindhárom egységet (3-2). Találatainkat Windecker József, Varga Barnabás (4), Papp Kristóf (2) és Hahn János szerezte. Ebből a sorból egyedül Varga nem keretünk tagja már.
„Egyértelműen győzelmet remélek a szombati találkozónktól” - kezdte Windecker előzetes várakozását. „Mostanában igazán jó meccseket játszunk egymás ellen. Az utolsó két összecsapáson, amikor pályára léptem ellenük, sikerült gólt szereznem, remélem, tudom folytatni ezt a sorozatot. A múltra való tekintettel természetesen van plusz motivációm, ugyanakkor ezért a győzelemért is csak három pont jár. Úgy mondanám, ilyenkor száztízszázalék helyett száztizenegyet szeretnék kihozni magamból” - így középpályásunk, aki a 2021/2022-es MOL Magyar Kupa elődöntőjében is bevette egykori csapata kapuját.
Windecker Józseffel szurkolóink hosszabb interjút is olvashatnak a szombaton megjelenő stadionmagazinunkban.
A nagy érdeklődés miatt kérjük szurkolóinkat, hogy amennyiben lehetőségük van rá, elővételben váltsák meg a belépőiket!
Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | ETO FC Győr | 20 | 39 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 20 | 37 |
| 3 | ![]() | PAKSI FC | 20 | 36 |
| 4 | ![]() | DVSC | 20 | 35 |
| 5 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 20 | 31 |
| 6 | ![]() | Kisvárda Master Good | 20 | 28 |
| 7 | ![]() | ZTE FC | 19 | 27 |
| 8 | ![]() | MTK Budapest | 20 | 24 |
| 9 | ![]() | Újpest FC | 20 | 23 |
| 10 | ![]() | DVTK | 20 | 19 |
| 11 | ![]() | Nyíregyháza | 19 | 15 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 20 | 14 |

































