bekebkv.jpg

Beke mesterhármas a kupában

2023. szept. 18.  -  MOL Magyar Kupa
Támadónkkal a BKV elleni mérkőzésen túl a várható bajnoki debütálást is érintettük.

Banner Molkup

Beke Péter kezdőként léphetett pályára a múlt hétvégi MOL Magyar Kupa mérkőzésünk során. A tavalyi kupaszezon gólkirály végül pedig nemcsak végigjátszhatta a BKV Előre elleni mérkőzésünket, hét gólunkból hárommal vette ki a részét. „Igazi kupameccset játszottunk Budapesten. Arra készültünk, hogy NBIII-as ellenfelünk beáll védekezni ellenünk, ez is történt. Az első perctől teljesen föléjük kerekedtünk, de azért a BKV is próbálkozott becsülettel. Úgy vélem, mindent meg tudtunk valósítani abból, amit Bognár György kért tőlünk, aminek hét gól lett a vége. Ami a góljaimat illeti, a három találat már jót tett a lelkemnek és az önbizalmamnak úgyszintén, örültem neki, és a két gólpassznak is. Az elmúlt hetekben rengeteget segítettek a társak, Dani a meccs előtt is elmondta, ne görcsöljek, minden helyzetet rúgjak be.”

A nyáron Budafokról Paksra érkező csatár bajnoki bemutatkozása még várat magára, de mint Beke elmondta, minden nap ezen dolgozik. „Erős keretünk van, komoly játékosok vannak előttem a sorban, így keményen bele kell állni a munkába, ha az ember Pakson játszani szeretne. Ha pedig megkapja a lehetőséget, azonnal bizonyítani kell, odavaló” - fogalmazott az előző szezonban kupadöntőt játszó támadónk.

Hajrá, Peti! Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

SHOP

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 MTK Budapest 7 14
2 DVTK 7 13
3 DVSC 6 12
4 PAKSI FC 6 11
5 Puskás Akadémia FC 7 11
6 Újpest FC 7 11
7 Ferencvárosi TC 4 9
8 Kecskeméti TE 6 9
9 Fehérvár FC 6 4
10 Mezőkövesd ZSÓRY FC 6 4
11 Kisvárda Master Good 6 4
12 ZTE FC 6 3
7. forduló erdeményei
  -   ?:?
  -   ?:?
  -   0:2
  -   3:1
  -   0:2
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök