up23dec5baaa.jpg

Egy győzelem, egy vereség

2023. dec. 05.  -  Utánpótlás
Az U16 a Nyíregyházát verte, az U19 a III. Kerülettől kapott ki a hétvégén.

Banner Pse

U16: Alap, 11. forduló: PAKSI FC - Nyíregyháza Spartacus FC 3 - 1 (0 - 1)

Kezdők: Nagy, Szurma M., Bagó, Virág, Szurma Z., Rauf, Wiesner, Tanos, Somogyi, Biszak, Jankó

Cserék: Grausza, Orbán-Zaják, Burányi, Marosi, Farsang, Kajári

Góljainkat Farsang 87’, Wiesner 92’ szerezte, a további egy találatunk vendég öngólból esett.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

„Az első félidőben kimondottan gyenge játékot produkáltunk, kár lenne szépíteni, nem volt jó élmény az első játékrészben nézni a csapatot. Lassan reagáltunk az eseményekre, nem volt ritmusunk, folyamatosan úton voltunk, az ellenfelünk teljesen megérdemelten szerezte meg a vezetést. A szünetben három helyen is változtattunk, ezek a cserék teljesen megváltoztatták a játék képét. Átvettük az irányítást, labdabirtoklási fölényben játszottunk, volt bennünk sebesség és dinamika. Ugyanakkor az ellenfél is vezetett veszélyes kontrákat, kapusunk többször is bravúrral védett. Ha a vezetésükre rá tudtak volna rúgni még egy gólt, szinte biztosan nem nyerünk. Szerencsés volt az egyenlítő találatunk, de nem érdemtelen. Ez újabb lendületet adott, és két további találattal el is dőlt a mérkőzés. A második félidei játékunk alapján megérdemelten nyertünk, ismét hátrányból tudtunk fordítani, ősszel immáron ötödször. Elképesztően fontosnak tartom ezt az erényünket. Az összes csereként pályára lépő játékos tudott újat hozni a csapatba, ez nagyon dicséretes. Büszke vagyok a csapat őszi teljesítményére” - nyilatkozta Köllő Roland vezetőedzőnk.

U19: Kiemelt, 11. forduló: PAKSI FC - III.Ker. TVE 1 - 2 (0 - 2)

Kezdők: Schrenck, Ádám, László, Perger, Palóka, Marosi, Répási, Győrfi, Máté, Szabó, Ignácz

Cserék: Bakodi, Babos, Horváth, Szauer, Kiss, Szilágyi, Holka

Gólunkat Szabó 63’ szerezte.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

Up23dec5a

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 71
2 PAKSI FC 31 54
3 Fehérvár FC 31 53
4 Puskás Akadémia FC 31 49
5 DVSC 31 45
6 MTK Budapest 31 43
7 ZTE FC 31 42
8 DVTK 31 41
9 Kecskeméti TE 31 39
10 Újpest FC 31 37
11 Kisvárda Master Good 31 28
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 31 20
31. forduló erdeményei
  -   0:0
  -   5:1
  -   1:2
  -   4:2
  -   7:0
  -   4:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök