Balogh: jó volt letudni a mögöttem hagyott nehéz időszakot
Balogh Balázs szezonja jól indult, hiszen az első öt mérkőzésünkön majd’ háromszáz percet töltött a pályán, majd jött egy hárommeccses kihagyás, egy tíz percnyi játékidő Kecskeméten, aztán újra, ezúttal hat találkozónkon kellett nélkülöznünk technikás középpályásunkat. A múlt heti bajnokinkon azonban egy félidőt vállalva tért vissza két hónap kihagyást követően.
„Nagyon örültem, hogy újra pályára tudtam lépni, hiszen hosszú volt ez a kihagyás. Jó volt letudni a nehéz időszakot, ami mögöttem van. Felettébb boldoggá tesz, hogy egy hazai, Ferencváros elleni győztes meccsen térhettem vissza. Sikerünkkel már harmincnégy pontot gyűjtöttünk, ami minden szempontból kiváló” - így Balogh az FTC elleni szerepvállalásáról.
Az immáron háromszáznegyvenöt NBI-es találkozót abszolváló játékosunk bal vádlija szakadt be három centiméter hosszan a szeptemberi válogatott szünetben, egy edzésen vétett rossz mozzanatot követően. „Egy kisebb kálváriába keveredtem. Kétszer is visszatértem, úgy nézett ki, rendben vagyok, majd mikor jött volna az aktuális bajnoki mérkőzés, ismét kihagyásra kényszerültem. Október elején, Kecskeméten végre újra pályára léphettem, de aztán megint, ugyanazon a részen, egy centire megszakadt az izom, jöhetett az újabb rehabilitáció, aminek a végén túlterhelés miatt hosszabbodott meg a kihagyásom. Nagyon örülök, hogy most már mindenen túlvagyok, rendben vagyok, erős a vádlim. Bízom benne, ezzel minimum az egész szezonra letudtam a sérült időszakom, sőt, a következő tíz évre is” - mesélte a történtekről rutinos labdarúgónk.
Hétvégén a 2023-as év utolsó bajnokiját Székesfehérváron játsszuk, így beszélgetésünket nem zárhattuk mással, mint egy kis előzetes várakozással. „Jó lenne nyerni, győztes mérkőzéssel befejezni az évet, úgy elmenni a téli pihenőre, ezért dolgozunk. Szép félévet produkáltunk, amire, úgy gondolom, mindenki büszke lehet” - fogalmazott Balogh.
Hajrá, Paks! A magyar csapat.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Puskás Akadémia FC | 17 | 35 | |
2 | Ferencvárosi TC | 16 | 34 | |
3 | DVTK | 17 | 30 | |
4 | MTK Budapest | 17 | 29 | |
5 | PAKSI FC | 17 | 27 | |
6 | Újpest FC | 17 | 27 | |
7 | Fehérvár FC | 17 | 21 | |
8 | Nyíregyháza | 17 | 18 | |
9 | ETO FC Győr | 17 | 18 | |
10 | ZTE FC | 16 | 16 | |
11 | DVSC | 17 | 13 | |
12 | Kecskeméti TE | 17 | 11 |