jatekosert23dec4.jpg

Az öröm forrása elsősorban a megszerzett pontok mennyisége

2023. dec. 19.  -  NB I.
Játékosértékelések.

Banner Magy1

Véget ért az OTP Bank Liga 2023/24-es szezonjának első felvonása, melyben csapatunk kiválóan vizsgázott. A téli szünet megkezdése előtt játékosainkat arra kértük, értékeljék az eddigieket, teljesítményüket, illetve egy kicsit tekintsenek előre a tavaszi idényre is.

Szappanos Péter: Elsősorban az eddig megszerzett pontszámainkra vagyunk büszkék, és tavasszal is azon fogunk dolgozni, hogy ezt annyival növeljük, amennyivel csak tudjuk, valamint, hogy a tabella első felében maradhassunk. Az őszi elsőséget a helyén kell kezelnünk, hiszen ez a következő félévben meg tudja nehezíteni a dolgunkat. Ami most mögöttünk van, azzal természetesen elégedettek vagyunk, szerintem az elején bárki aláírta volna. Az utolsó, Fehérvár elleni mérkőzésünkkel kapcsolatosan van egy kis csalódottságunk, ha viszont az egész őszt nézzük, egy szavunk sem lehet. Úgy érzem, védelmünk stabilizálódott annyira, hogy már beszélgetünk kevés kapott gólról, de nyilván ezt még lejjebb is lehet szorítani, ami szintén lehet egy cél az új évben, a szezon második felében.

Jatekosert23dec2

Hahn János: Nagyon örülünk az ősszel megszerzett tíz győzelmünknek, és az összesen elért harmincnégy pontnak. Az egész csapat jól teljesített, ezúttal nem volt kiugró gólvágónk, csapatként vagyunk elöl, ezt az elszántságot, mentalitást kell továbbvinnünk a jövő évben is. A Ferencváros elleni találkozónkat emelném ki az eddigiekből, hiszen a Fradi kiemelkedik a mezőnyből, ennek ellenére mindhárom pontot itthon tudtuk tartani ellenük egy remek hangulatú összecsapást követően. Most, a téli szünet alatt kiélvezzük a helyzetünk, hisz’ a bajnokság indulásakor szerintem senkinél nem ez volt a realitás, de aztán tavasszal újra keményen dolgozunk majd. Azon leszünk, hogy a szezon második felében is a legjobb teljesítményünket nyújtsuk. Ami a kis sérülésemet illeti, semmi nem veszélyezteti a január eleji munkakezdésem, talán, ha egy héttel tovább tart a bajnokság, már újra a pályán lehettem volna, nem volt tehát akkora dolog.

Papp Kristóf: Ha visszatekintek a nyolc és fél évnyi paksi karrieremre, még sosem futottunk ilyen jó félszezont. Hála Istennek elkerültek a sérülések, így az is boldogsággal tölt el, hogy végig a pályán segíthettem a srácoknak. Végre a paksi találkozóink szinte mindegyike kimondottan jól sikeredett, talán ez is lehet az egyik kulcsa a sok megszerzett pontnak. Folyamatosan élveztük a szurkolóink bizalmát, idegenbe is egyre többen kísérnek el bennünket, itthon pedig egyre jobb hangulatot teremtenek. Remélem, tavasszal is úgy folytatjuk, ahogy ősszel szerepeltünk, és akkor még szebb dolgokat élhetnek majd át szurkolóink. Nehéz jövő évre készülünk, ellenfeleink biztosan extrán motiváltak lesznek ellenünk, de nekünk továbbra is csak magunkkal kell törődni, a saját játékunkat kell tovább tökéletesítenünk. Van még munkánk, ezt a záró, Fehérvár elleni meccsünk is megmutatta, ami talán még jól is jött, láthattuk, nem minden fenékig tejfel.

Természetesen a már jól megszokott módon klubunk felületei a következő napokban is aktívak maradnak, így szurkolóink további megszólalásokat, interjúkat, statisztikákat és fontos információkat is olvashatnak majd oldalainkon.

2024-ben is: Hajrá, Paks! A magyar csapat.

Jatekosert23dec1

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 71
2 PAKSI FC 31 54
3 Fehérvár FC 31 53
4 Puskás Akadémia FC 31 49
5 DVSC 31 45
6 MTK Budapest 31 43
7 ZTE FC 31 42
8 DVTK 31 41
9 Kecskeméti TE 31 39
10 Újpest FC 31 37
11 Kisvárda Master Good 31 28
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 31 20
31. forduló erdeményei
  -   0:0
  -   5:1
  -   1:2
  -   4:2
  -   7:0
  -   4:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök