Bognár: Győztes mérkőzéseink mindegyike megérdemelt volt
Csapjunk is rögtön a közepébe! Hogy látta az őszi menetelésünk?
Úgy gondolom, a srácok nagyon jól teljesítettek a szezon első felében. Minőségben, hozzáállásban és mentalitásban egy erős csapatunk van jelen pillanatban. Tizenhét mérkőzésből tízszer győztesen elhagyni a pályát kiemelkedő hatékonyságot tükröz. Sikereink pedig nem véletlenekből vagy szerencséből tevődtek össze, győztes találkozóink mindegyike megérdemelt volt, ez egy fontos tény.
Akkor minden rendben a kispadon…
Persze, mikor dominál a csapat és ülnek az elképzeléseink, kényelmes a helyzetünk, ám adódnak olyan szituációk is, mikor beszorítanak bennünket, akkor ezt nem mondanám. Szerencsére eddig az utóbbiból volt kevesebb.
Ebben a szezonban miben kellett a legnagyobbat változtatni?
Befejező, pozíciós centerünk - akinek igazán lehet befelé nyomni a labdáka fejre - most csak Böde Dani van. Hahn Janó, Könyves Norbi, Skribek Alen, Beke Peti elmozgó csatárok, ezért kellett kicsit átalakítani a csapatot. Eggyel kevesebb csatárral játszunk, így inkább a középpálya masszivitására tesszük a hangsúlyt, ott szeretnénk mindig stabilak lenni.
Hazai pályánkon hibátlanok maradtunk az ősszel, hét győzelmünk mellett egy döntetlenünk lett…
Igen, erősek vagyunk itthon, érezni a hazai pályánk erejét, ami nagyban a lelátóról is jön. Egyre többen vannak velünk, ami szerencsére már a lálátók kihasználtságán is szépen megmutatkozik. Egyébként országszerte sokan szimpatizálnak a csapattal, filozófiánknak köszönhetően csak jó visszajelzéseket hallunk, bármerre járunk, ehhez jön most még hozzá a sikeresség, ami már egy magasabb helyzetet, érzéseket teremt mindenkiben.
Még a bajnokaspiráns Ferencvárost is sikerült legyőznünk Pakson. Foglalkoztatja még az a sikerünk?
A mezőnyből egy ennyire kiemelkedő csapat ellen nyerni mindig jóleső érzés, és mi már szerencsére nem először tesszük ezt. Az előző szezonban és az azt megelőzőben is sikerült megvernünk a Fradit.
Ha már előző szezon, ha a teljes 2023-as naptári évnek is lenne tabellája, az is csapatunk nevével kezdődne. Mondható, ez az év a miénk volt?
Tavasszal is volt egy nagyon jó periódusunk, amikor hat-hét-nyolc mérkőzésen keresztül jól szerepeltünk, aztán jött egy gyengébb etap, sajnos pont a bajnokság végén, amivel elúszott az európai kupaporond. Könnyedén kijuthattunk volna, hisz’ két hazai meccsünk volt rá, de nem sikerült… Mostanában minden évben ezen a határon mozgunk, remélhetőleg egy ilyen indulással, amit ebben a szezonban produkált a csapat, és már harmincnégy ponttal a zsákban idén nagyobb eséllyel nekimehetünk ennek a célnak.
Végül ne feledjük el a MOL Magyar Kupát sem, ahol már a nyolcaddöntőben vagyunk! Mit vár a február végi párharcunktól?
Nem lesz egyszerű dolgunk a kupában, hiszen a sorsolás úgy hozta, hogy Újpestre kell mennünk. Idén már két bajnoki mérkőzésen is megvertük Őket, ez ilyenkor mindig nyomot hagy egy csapatban. Biztos nagy revansvágy lesz az ellenfél játékosaiban, tehát nagyon oda kell majd figyelnünk arra a találkozónkra. Úgy gondolom, mindezek ellenére bátran újra nekikmehetünk, miért ne lehetne harmadjára is miénk a győzelem…, pláne, hogy nincs más választásunk, egy meccs dönt, így azért utazunk, hogy továbbjussunk.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Puskás Akadémia FC | 17 | 35 | |
2 | Ferencvárosi TC | 16 | 34 | |
3 | DVTK | 17 | 30 | |
4 | MTK Budapest | 17 | 29 | |
5 | PAKSI FC | 17 | 27 | |
6 | Újpest FC | 17 | 27 | |
7 | Fehérvár FC | 17 | 21 | |
8 | Nyíregyháza | 17 | 18 | |
9 | ETO FC Győr | 17 | 18 | |
10 | ZTE FC | 16 | 16 | |
11 | DVSC | 17 | 13 | |
12 | Kecskeméti TE | 17 | 11 |