bogvared24live1.jpg

Bognár: Növelni kellett volna a találatok számát

2024. febr. 25.  -  NB I.
Vezetőedzőnk értékelte első ’várdai sikerünket.

Banner Magy1

„Úgy gondolom, megérdemelt volt a győzelmünk, de azért kevés gólt rúgtunk, mert volt az első és második félidőben is két-három lehetőségünk. Növelni kellett volna a találatok számát, és akkor talán egy simább meccs lett volna. A második félidő már elég csúnyára sikeredett, mert a ‘várdai játékosok - érthető módon - kicsit túlpörögtek, ekkor már nem volt szép játék. A végén védekezésre kényszerültünk, nem nagyon tudtunk kijönni a térfelünkről. Összességében azt gondolom, hogy mi jobban és bátrabban játszottunk, sokáig ott tudtuk tartani a labdát az ellenfél térfelén. Vannak ilyen győzelmek is, megérdemelt volt. Szappanos térde, szúr és nem nagyon tud ráállni, ez rosszul jött nekünk, de szerencsére Simon jól szállt be, irányította a védelmet ebben a periódusban, jól teljesített Ő is” - fogalmazott a mérkőzést követően vezetőedzőnk, Bognár György.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 9 18
2 Vasas 9 15
3 ETO FC Győr 9 15
4 Újpest FC 9 15
5 PAKSI FC 9 14
6 Ferencvárosi TC 8 13
7 Kisvárda Master Good 9 10
8 DVSC 9 10
9 ZTE FC 9 9
10 MTK Budapest 9 9
11 Nyíregyháza 9 8
12 Kispest-Honvéd 8 7
9. forduló erdeményei
  -   5:1
Honvéd
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:0
  -   1:1
  -   1:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök