szapser1.jpg

A belső szalag sérült!

2024. febr. 27.  -  NB I.
Megvan Szappanos térdsérülésének diagnózisa.

Banner Magy2

Vezéráldozattal járt az első kisvárdai győzelmünk, miután az egész szezonban kiváló, válogatott formában védő hálóőrünket a múlt hétvégi mérkőzésünk hetvenhetedik percében szakmai stábunknak sérülés miatt kellett lecserélnie. Szappanos Péter jobb térdét egy kijövetel utáni földre érkezést követően sodorták el, nem tudta folytatni a játékot. Az MR-vizsgálat után pedig meglett az első diagnózis.

„A belső szalag sérült, tehát - ha lehet így mondani - a kisebbik rossz történt. A héten már próbálom elkezdeni a specifikus gyógytornát, és természetesen folyamatosan konzultálok az orvosokkal. Azon leszek, hogy minél előbb visszatérjek” - fogalmazott kapusunk a diagnózist követően honlapunknak.

Ahogy azt szurkolóink már megszokhatták, hivatalos felületeinken ezúttal is folyamatosan beszámolunk majd a felépülés minden fontos mozzanatáról, ezúttal Szappanos Péterrel kapcsolatosan.

Kitartást, Szapi! Hajrá!

Szapser3

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 30 62
2 Ferencvárosi TC 30 59
3 DVSC 30 49
4 ZTE FC 30 48
5 PAKSI FC 30 47
6 Újpest FC 30 40
7 Kisvárda Master Good 30 40
8 Puskás Akadémia FC 30 39
9 MTK Budapest 30 35
10 Nyíregyháza 30 35
11 DVTK 30 25
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 30 17
30. forduló erdeményei
  -   1:0
  -   1:0
  -   4:0
  -   2:1
  -   0:5
  -   7:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök