Dunaújváros - PAKSI FC II. 1 - 1
NBIII., Dél-Nyugati csoport, 19. forduló: Dunaújváros - PAKSI FC II. 1 - 1 (0 - 1)
A Dunaújváros kerete
Kezdők: Halasi, Kis, Stampfel, Rédling (Hegedűs 74'), Bata, Marlen, Jakab, Tapiska, Szepessy, Molnár, Puskás
Cserék: Molnár, Hompót, Horváth, Zsákovics, Gál, Hegedűs, Vörös, Dankó, Fehér
Vezetőedző: Dr. Dobos Barnabás
Csapatunk összeállítása
Kezdők: Kovács, Ádám, Győrfi (Szabó 80'), Lapu, Jász, Marosi, Pupp (Köllő 80'), Babos, Silye, Pesti, Répási (Máté 46')
Cserék: Bakodi, Köllő, Máté, Szabó, Holka
Vezetőedző: Kindl István
Gólszerzők: Szepessy 50' (bü.), ill. Marosi 32'
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
A Dunaújváros direkt játékra rendezkedett be, megpróbálták átrúgni a saját térfelüket, és aztán megküzdeni a labdákért. Mi próbáltuk felépíteni a játékunkat, de sok hibát vétettünk. Pesti két, tizenhatoson kívüli átlövésével veszélyeztettük a hazaiak kapuját, mindkétszer a dunaújvárosi hálóőr védett. A védekezésünk az egész első félidőben jól működött, még a hazai pontrúgásokat is sikerült levédekeznünk dacára a magas ellenfeleinknek. Marosi egy nagyszerű egyéni alakítását követően a kapu jobb alsó sarkába bombázta a labdát. Gyönyörű gól után ragadtuk magunkhoz az előnyt. Összességében túlnyomó részt mezőnyben harcoltak a csapatok, a kapuk kevésszer forogtak veszélyben. Előnyünk tudatában teljes kontroll alatt tartottuk a találkozót, ennek tudatában vonulhattunk a szünetre. A második játékrész elején sajnos fiatal belső védőink belehibáztak a játékba, így egy kezezést követően jogos büntetőt ajándékoztunk a Dunaújvárosnak, amit gólra tudtak váltani. Az egalizálást követően szétesett a játékunk, az irányítást is elvesztettük, viszont kapunk - egy helyzet kivételével - nem forgott veszélyben. A hetvenötödik perc környékén találtunk vissza a helyes útra, és újra nyomás alatt tartottuk a hazai kaput, ekkor benne volt a levegőben a győztes gól megszerzése. Egy közeli lövésünknél csak bravúrral tudott hárítani a hazai kapus, majd Pesti támaszkodó lábát találták el a tizenhatosunkon belül, de tizenegyes helyett kifelé járt szabadrúgás. A találkozó végén már nem alakult ki nagyobb helyzet.
„A játékunk a megtervezettekhez mérten indult, az első félidő nagy részét domináltuk. Megérdemelt előnyünk birtokában úgy éreztem, profi módon lemenedzseljük majd a második félidőt is. Erre a szünet után rögtön hibáztunk. Jellemző ránk, hogy az a játékosunk is hibát vét, aki az elsőt még helyre tudná hozni, így kaptunk gólokat az Iváncsa ellen, és ezúttal is ebből hoztunk össze egy jogos büntetőt. Sajnos a fiataljaink a bekapott gólok után összeomlanak, ezt is tapasztaltuk az első tavaszi mérkőzésünkön is. Húsz perc kellett, mire az „ütés” után magunkhoz tértünk. Az utolsó tizenöt perc már megfelelő volt, kialakítottunk pár ígéretes lehetőséget, és egy büntetőgyanús szituációnk is akadt. A játék képe alapján azonban úgy érzem, reális eredmény született” - értékelt a találkozót követően vezetőedzőnk, Kindl István.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Puskás Akadémia FC | 17 | 35 | |
2 | Ferencvárosi TC | 16 | 34 | |
3 | DVTK | 17 | 30 | |
4 | MTK Budapest | 17 | 29 | |
5 | PAKSI FC | 17 | 27 | |
6 | Újpest FC | 17 | 27 | |
7 | Fehérvár FC | 17 | 21 | |
8 | Nyíregyháza | 17 | 18 | |
9 | ETO FC Győr | 17 | 18 | |
10 | ZTE FC | 16 | 16 | |
11 | DVSC | 17 | 13 | |
12 | Kecskeméti TE | 17 | 11 |