Ötvös Bence nálunk folytatja

Örömmel jelentjük, hogy klubunk megegyezett Ötvös Bencével, így a huszonhat éves, első sorban támadó középpályást a következő idényben már paksi zöld-fehérben láthatjuk. Ötvös Nyíregyházán nevelkedett, ahonnan 2021 januárjában igazolt először kölcsön, majd később végleg Kisvárdára. A piros-fehéreknél aztán kerek száz NBI-es mérkőzésen szerzett rutint, amit most Pakson növelhet tovább.

„Nagyon örülök, hogy Pakson folytathatom. Egy kicsit bánom, hogy nem tudtam előbb érkezni, és részesülni a nemrég zárult szezon sikereiből, de hasonló célokkal jöttem. Szeretném jövőre már belülről átélni mindazt, amin az elmúlt hetekben átment a klub. Szeretnék az európai kupaporondon segíteni a csapatnak, a Kisvárdával már volt alkalmam belekóstolni azokba a párharcokba is. Minden erőmmel azon leszek tehát, hogy a teljesítményemmel a csapat hasznára legyek. Úgy gondolom, Bognár György játékfilozófiája feküdni fog, szeretem a kezdeményező, támadószellemű játékot. Sok jót hallottam a vezetőedzőről, várom a közös munkát” - fogalmazott a három évre szóló kontraktusa aláírását követően honlapunknak újdonsült játékosunk.
Üdvözlünk a magyar csapatban, Bence!

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | DVSC | 15 | 28 |
| 2 | ![]() | ETO FC Győr | 15 | 26 |
| 3 | ![]() | Ferencvárosi TC | 14 | 25 |
| 4 | ![]() | PAKSI FC | 15 | 24 |
| 5 | ![]() | Kisvárda Master Good | 14 | 23 |
| 6 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 15 | 22 |
| 7 | ![]() | MTK Budapest | 15 | 20 |
| 8 | ![]() | ZTE FC | 15 | 19 |
| 9 | ![]() | Újpest FC | 15 | 16 |
| 10 | ![]() | DVTK | 15 | 15 |
| 11 | ![]() | Nyíregyháza | 15 | 14 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 15 | 11 |

































