nb3ert24a.jpg

Második számú csapatunk játéka hatalmasat lépett előre

2024. máj. 30.  -  NB III.
Nehéz évad van NBIII-as gárdánk mögött, vállalható eredménnyel - szezonértékelő

Banner Pse

Tatalékcsapatunk a tizenhat csapatos dél-nyugati NBIII-as bajnokság nyolcadik helyén zárta a 2023/2024-es szezont. Fiatal gárdánk tíz győzelmére négy döntetlen és tizenhat vereség jutott ötvennégy rúgott és hatvanhárom kapott góllal. Harmincnégy pontunk lett, az előttünk, a hetedik helyen végzett MTK harminchetet, míg az utánunk következő, a kilencedik pozíciót elérő Érdi VSE harminckét egységet szerzett.

A teljes tabella és a fordulónkénti eredményeik IDE kattintva érhetőek el.

A szezon végeztével vezetőedzőnket kértük, értékelje az évadot. „A tabellán elfoglalt helyezésünk alapján, amivel sikerült végül a mezőny első felébe kerülnünk, elégedett vagyok. Kiemelendő ugyanakkor, hogy mind edzőként, mind játékosaink számára talán a legnehezebb szezonunk volt, hisz’ egy keretet alkottunk az U19-es gárdánkkal. Roppant nehéz volt úgy összeállítanunk egy heti ritmust, hogy az mindenkinek megfelelő legyen. Volt, hogy az U19 szerdán és pénteken lépett pályára, míg mi vasárnap utaztunk. Ezek a mérkőzéseken felül természetesen az edzésekre is kivetültek, így nagyon nehéz volt koordinálni az egész évadot. Mindezek fényében vállalható eredményt értünk el, minden tiszteletem a srácoké, szinte pihenő nélkül csinálták végig a teljes szezont. Játékban hatalmasat léptünk előre, játékfelépítésben a mezőny egyik legjobb csapata lettünk. Dominálni tudtuk a találkozóinkat, viszont a támadó harmadban hiányozott az élesség, a „gyilkos” ösztön, így sok helyzetet kihasználatlanul hagytunk. Ennek köszönhetőn olykor naiv csapat látszatát keltettük, akiket mindenki dicsér, gyerekes dolgaink miatt sokszor mi voltunk a szimpatikus vesztes. Többet érdemeltünk volna annál, amit számszerűen kivettünk. A kapott góljaink számával nagyon nem voltam elégedett, fiatal belső védőkkel játszottunk, ugyanakkor ez - csapatunk mellett - a saját kudarcom is, mivel a védekezés a legkönnyebben szervezhető és javítható elem, ennek ellenére sok gólt kaptunk. Tavaszi idényünk pozitivitását emeli, hogy a téli időszakban tovább fiatalodott gárdánk, és mi lettünk a mezőny legfiatalabb csapata” - összegzett Kindl István.

Legnagyarányúbb győzelmünk a Dunaújváros ellen értük el augusztusban, hazai pályán 7-0-ra győztünk. November közepén a Bonyhád-Majosnak vágtunk ötöt úgy, hogy egyet sem kaptunk. A legtöbb találatot Mohácson szenvedtük el, 6-1 után kellett hazautaznunk. „A Mohács elleni találkozónkon nagyon rossz volt a keretünk egyensúlya, valamint klasszikusan az volt az a meccs, ahol minden rosszul sült el. Tavasszal viszont a Kaposváron aratott 3-1-es sikerünk tetszett a legjobban, hiszen egy nagyon jó csapatot győztünk le, és komoly ambícióval álltunk bele az összecsapásba. Ezzel a mérkőzésünkkel vetekedett a Szentlőrinc ellen 1-0-ra elvesztett meccsünk, ahol a hazaiak sem nagyon tudták, végül hogyan nyertek. Játékminőségben rettentő jól futballoztunk, és vesztesként is sorra kaptuk a gratulációkat” - emelt ki a szezonból mérkőzéseket vezetőedzőnk.

Nb3ert24b

Legeredményesebb játékosunk, házi gólkirályunk Pesti Zoltán lett. Fiatal tehetséges támadónk tizennégy találatig jutott, Őt végül Földi Dominik - aki télen eligazolt - követte hét góllal. „Pesti őszi teljesítményével maximálisan elégedett voltam, nagyon jó formában szerezte góljait, ám tavasszal kis törést éreztem. A szezon második felében sok ziccert elpuskázott, tehát még több góllal zárhatott volna. Középpályánkon Horváth talán két szintet is lépett tavaszra, érzésem szerint az NBIII-as mezőny legjobbja lett. Máté a tavaszi idény végére nagy változáson ment át, megkomolyodott a játéka, megértette elképzelésünket, így rögtön kiemelkedett a mezőnyből” - vélekedett Kindl.

NBIII-as csapatunk szezonértékelése során a különböző okok miatt lejátszó NBI-es játékosaink teljesítményét, valamint az első osztályban lehetőséget szerző tehetségeink produktumát is ki kell emelnünk. „Minden lejátszóval kiváló kapcsolatot építettünk ki, csak pozitívan tudok nyilatkozni róluk. Kiemelném Kocsis Bence hozzáállását, igazi vezéregyéniségként futballozott nálunk. Ami a feljátszókat illeti, az ősszel Lépő került az első kerethez, aki a szezon első felében meghatározó játékosunk volt, így maximálisan megérdemelte. Horváth, Pesti folyamatosan NBI-es együttesünk körül mozog, de bízom benne, hogy hamarosan még több fiatalunk kap majd lehetőséget. További három-négy játékosunknál (Pupp, Győrfi, Marosi, Lapu) csak saját magukon múlik, mikor lépik át az NBI-es vonalat” - így szakemberünk.

Kindl Istvánnal beszélgetésünket végül felnőtt csapatunk kiváló szezonjával zártuk. NBIII-as vezetőedzőnket arra kértünk, mondja el, meglátása szerint hogy hatott kupagyőzelmünk és bajnoki második helyezésünk feltörekvő fiatal labdarúgóinkra. „Fantasztikusan jól vetült le fiatal csapatunkra első számú gárdánk óriási sikere. Eddig sem volt gond a játékosaink motiválásával, de érezhetően tovább nőtt az ambíció bennük, mikor láthatták, Vas Gábor - aki nemrég még itt futballozott velük - milyen szezonzárást produkált. Ez a klubsiker most extrán hajtja, nagyobb munkára ösztönzi a fiatalokat” - fogalmazott Kindl.

Hajrá, Paks! Hajrá, fiatalok!

Nb3ert24caaa

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 33 74
2 PAKSI FC 33 58
3 Puskás Akadémia FC 33 55
4 Fehérvár FC 33 54
5 DVSC 33 48
6 Kecskeméti TE 33 45
7 DVTK 33 45
8 MTK Budapest 33 44
9 ZTE FC 33 43
10 Újpest FC 33 37
11 Kisvárda Master Good 33 31
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 33 21
33. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   2:1
  -   2:1
  -   4:1
  -   0:0
  -   1:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök