PaksiFC_edzesBC1I89511007.jpg

Bognár: nem lehet félvállról venni a Corvinult

2024. júl. 10.  -  Európa-liga
Vezetőedzőnk előzetes várakozásairól nyilatkozott a mérkőzést megelőző, hivatalos sajtótájékoztatón. 

Kupgybann2

„Három és fél hét nyilván nem ideális egy felkészüléshez, nem ártott volna öt-hat hét, viszont, mivel a csapatunk egyben maradt, nem volt nagy fluktuáció az öltözőben, mondhatnám azt is, készen vagyunk. A tavalyi csapatunk megvan, van mihez nyúlni, nekünk nem kell hat-nyolc embert beépítenünk a tétmérkőzésekig. Volt időnk lépéseket tenni, hogy képbe kerüljünk ellenfelünket illetően. Ugyan láttunk a tavalyi mérkőzéseikből összefoglalókat, de azoknak sok értelme éppen nem volt, hiszen a nyáron nyolc-tíz új játékost hoztak a klubhoz. Inkább így az edzőmeccseikre és a múlt hét csütörtökön játszott Román Szuperkupa-döntőre fókuszáltunk. Sikerült feltérképeznünk a Corvinult. Úgy gondolom, a kezdőcsapatukat illetően sok hibát nem fogunk elkövetni, úgy vettük észre, az elmúlt hetekben Ők is törekedtek egy kezdő tizenegy felállítására ellenünk. Kezdeményező futballt játszanak, elég, ha azt mondom, van, hogy két tízes játékossal is felállnak, ami azt jelenti, szeretnek játszani. Azt láttuk, a törekvéseik a futballra irányulnak. A mérkőzést két egyforma csapat vívja majd, próbálnak labda felé védekezni, jó futballt játszanak. Fontos, két mérkőzésen dől majd el a továbbjutás, amihez azért az utóbbi időkben nem voltunk hozzászokva. Az biztos, nem lehet félvállról venni a Corvinult, tavalyi eredményeik alapján lehetnének első osztályúak is. Fizikális mérkőzés lesz, de, hogy ebben végül ki lesz a jobb, csak csütörtök este derül majd ki. Rájuk szeretnénk erőszakolni az akaratunkat, ez a célunk, hisz’ mire várjunk, miért tapogatóznánk, állnánk vissza, nincs időnk erre, a saját játékunkat kell játszani. Neki kell ugranunk a feladatnak! Felesleges találgatni, ki a jobb, egyelőre senki, majd a meccs után többet tudunk, nem lehet kijelenteni, hogy mi lennénk az esélyesebbek. Persze akkor lennénk elégedettek, ha nyernénk, de még egyszer mondom, két mérkőzésről szól a továbbjutás. Ami a sérülteket illeti, Szélpál operációja utáni rehabilitációját tölti, Hahn tüdőgyulladás miatt nem tudott velünk tartani az edzőtáborba, most kezdte az edzéseket, Windecker és Haraszti kisebb problémákkal küzdöttek, de vállalják a játékot” - fogalmazott a mérkőzésünk előtti napon vezetőedzőnk, Bognár György

PaksiFC EdzesBC1I89081007

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 28 56
2 Ferencvárosi TC 27 53
3 ZTE FC 28 45
4 DVSC 28 45
5 PAKSI FC 28 44
6 Puskás Akadémia FC 27 39
7 Kisvárda Master Good 28 39
8 Újpest FC 28 34
9 Nyíregyháza 28 32
10 MTK Budapest 28 29
11 DVTK 28 25
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 28 17
28. forduló erdeményei
  -   1:2
  -   0:2
  -   1:0
  -   5:1
  -   2:0
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök