PaksiFC_CORVINULHUNEDOARABC1I95921107.jpg

Kemény találkozó lesz a Mornar elleni!

2024. aug. 06.  -  Konferencia-liga
Vezetőedzőnk és csapatkapitányunk várakozásairól beszélt a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón.

Banner Magy2

Bognár György: Nagyon sok időnk nem volt, hogy megismerjük ellenfelünket. Nyilván videófelvételek alapján, az előző selejtező mérkőzéseikből tudtunk meríteni. Kellemetlen együttes a Mornar, masszívan védekeznek, és általában a csapatjáték kerül előtérbe az esetükben, jó játékosokkal rendelkeznek. Túljutottak két fordulón, ami nem lehet véletlen! Kemény találkozóra számítok már az első felvonásban. Továbbra is fontos, hogy két mérkőzésben gondolkozzunk, az elsőt pedig mindig szorosra kell venni, mert a másodikon dől el a továbbjutás. Háromnaponta meccset játszani egy külön feladat, próbáljuk úgy összesakkozni a csapatot, hogy rendben legyünk. Azok az ellenfelek számunkra sokkal jobban fekszenek, akik kezdeményezőek, játszani próbálnak, és így nekünk a középpályás labdaszerzéseinkből lehetőségeink nyílnak - ez sokat számított például a Larnaca ellen. A Mornart inkább a Corvinulhoz hasonlítanám, nem kezdeményező, labdabirtokló csapat, inkább a saját térfelükön, az egységes védekezésükből indulnak. Jobb és bal szélen is van megfelelő gyors és biztos játékosuk ehhez a taktikájukhoz, ráadásul egy kellemetlen centerrel is rendelkeznek. Jól tömörülnek, agresszívek.

Böde Dániel: A hangulatunk jó, az első mérkőzés utáni mélypontból, mint látható, hamar kilábaltunk. Egy nyelvet beszélünk, a lehető legjobban megértjük egymást, ami sokat segített, hogy gyorsan helyre tegyük magunkat. Kiváló csapategységünk van, és most a helyes úton érezzük magunkat. Biztos vagyok benne, hogy az Újpest hosszabbításban történő legyőzése egy óriási löketet adott a csapatnak. Hosszabbításban meccset nyerni mindig jó érzés, ilyenkor plusz önbizalmat is kapunk. Pozitív előjelekkel várjuk tehát a szerdai találkozónkat.

PaksiFC EdzesAI6I46262407

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 23 46
2 Ferencvárosi TC 22 40
3 DVSC 23 39
4 PAKSI FC 23 36
5 Puskás Akadémia FC 23 35
6 ZTE FC 23 34
7 Kisvárda Master Good 23 32
8 Újpest FC 23 29
9 MTK Budapest 22 25
10 Nyíregyháza 23 25
11 DVTK 23 23
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 23 14
23. forduló erdeményei
  -   02.23 20:00
  -   3:4
  -   1:1
  -   2:2
  -   0:2
  -   2:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök