Simon Barnabás: Hatalmas lehetőség a mostani helyzet
Az új szezonban még nem volt alkalmunk beszélgetni. Személy szerint hogy sikerült a nyári felkészülésed?
Úgy gondolom, jól, és maximálisan elérte a célját - kezdte húszéves kapusunk, aki Szappanos Péter távozásával nagy lehetőség előtt áll. Sok edzőmérkőzéshez jutottam, védeni tudtam, és mindent begyakorolni, amire az adott időszakban egy kapusnak szüksége van. Helyezkedések, technikai dolgok…, tényleg mindenre volt idő és lehetőség.
Már nyár elején voltak hírek Szappanos esetleges távozásáról, akkor ezt hogyan kezelted?
Akkor még nem foglalkoztatott, maximálisan csak saját magamra koncentráltam.
Aztán rögtön az első fordulóban, a DVTK ellen Te védhetted a kapunkat…
Igazából nem számítottam rá, de persze nagyon örültem neki, hogy ismét lehetőséghez juthatok. Az ilyen esélyeket mindig maximálisan ki szeretném használni a bizonyításra. Ami a mérkőzést illeti, Diósgyőrből nem rossz az egy pont, persze mindig nyerni szeretnénk, így azért van egy kis hiányérzetem.
Két héttel később, Zalaegerszegen is veled kezdődött a csapatnévsor, aztán bő egy hónap múlva Csehországba, a Konferencia-liga selejtezőjének rájátszás körére már Szappanos nélkül utaztunk. Hogy érintett az a mérkőzésünk?
Ugyanúgy készültem a Boleslav elleni találkozónkra, mint az összes addigi bajnokimra, ahol lehetőséget kaptam. Teljesen tisztában voltam a feladatommal, és azzal is, mit kér tőlünk a szakmai stáb. Fontos volt, tudatosítsuk magunkba, két meccs alatt dől el a továbbjutás, és az elsőn ne siettessük a játékot, Csernyánszki Norbival pedig sokat videóztunk. Igazából két lehetősége volt ellenfelünknek, amiket sajnos nem tudtam hárítani…
Hogy éled meg a jelenlegi helyzeted?
Hatalmas lehetőségként fogom fel, amivel nyilván élni szeretnék. Bizonyítani, hogy készen állok, megállom a helyem hosszabb távon is első számú kapusként.
Az elmúlt egy évet egy folyamatos válogatott kerettag kapus mellett tölthetted, hogy hatott ez a fejlődéstörténetedre?
Kiváló egy év van mögöttünk, Borsos Vilmossal együtt rengeteget tanultunk Szappanostól. Az edzéseken elsősorban a helyezkedési dolgokban, a kapustechnikai kérdésekben és az irányításban tudtunk ellesni rengeteget. A személyisége - ami mindig tartogat magában ellesnivalót - is rengeteget segített a fejlődésemben. Tényleg tömérdek dolgot lehetett tőle tanulni.
A múlt héten a rutinos Kovácsik Ádám csatlakozott posztriválisodként keretünkhöz…
A célom ettől nem változott, első számú kapus szeretnék lenni! Persze Ádám rutinjából szintén rengeteget tanulhatok majd.
Még csak másfél hónap telt el, és tizenhárom tétmeccs van mögöttünk. Hogy tekintesz erre az intenzív időszakra?
Igen, kemény hetek vannak mögöttünk, ugyanakkor a meccseknél sosincs jobb. A fárasztó a sok utazás volt, de a nemzetközi szereplésért küzdöttünk az előző szezonban, így ezt is pozitív élményként fogom fel, és szerintem nemcsak én, hanem mindenki. Hálás vagyok, hogy ilyen fiatalon részese lehetek ennek, és hogy lehetőséghez is jutottam.
Hajrá, Paks! A magyar csapat.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Ferencvárosi TC | 7 | 18 | |
2 | Puskás Akadémia FC | 8 | 18 | |
3 | PAKSI FC | 8 | 16 | |
4 | MTK Budapest | 8 | 15 | |
5 | DVTK | 9 | 15 | |
6 | Újpest FC | 9 | 14 | |
7 | Nyíregyháza | 9 | 10 | |
8 | Fehérvár FC | 9 | 9 | |
9 | ETO FC Győr | 8 | 8 | |
10 | DVSC | 8 | 7 | |
11 | ZTE FC | 8 | 7 | |
12 | Kecskeméti TE | 9 | 5 |