Legfiatalabb lányaink ötig meg sem álltak
Női NBII. Nyugati csoport, 3. forduló: PAKSI SE - ZTE FC 2 - 3 (0 - 3)
Kezdők: Kerekes, Patai, Marosi, Debreceni, Szűcs, Tancsa, Boda, Kiss L. M., Horváth, Kiss L. B., Fritz
Cserék: Mlinkó, Kömíves, Soós, Lengyel, Vadász, Csere
Góljainkat Csere 72’, Horváth 80’ szerezték.
„Két éve egyre szorosabb mérkőzéseket játszunk a Zalaegerszeg ellen. Ezúttal is jól kezdtünk, jól játszottunk, és nem nagyon hagytunk teret ellenfelünknek. Többet birtokoltuk a labdát, és többet voltunk a támadó térfélen, viszont sok rossz döntés született, így nem jutottunk nagyobb helyzetekig. Kaptunk egy szerencsétlen gólt, egy szabadrúgás pattant be a kapusunkról, majd egy tízperces kihagyásunk volt, amit további két találattal fejelt meg a ZTE. A zárlatunk sajnos el is döntötte a találkozót. A második félidőben a cseréink által feljavultunk, szinte egykapuztunk. Szépíteni is sikerült, ami feltüzelte a csapatot, és még egyszer betaláltunk. Az utolsó percekben több sanszunk is volt az egyenlítésre, ami végül sajnos elmaradt. A második játékrész alapján minden dicséret megilleti a lányokat, pláne, hogy a múlt héttel szemben ezúttal fejben nem engedtük el a mérkőzést. Most azon kell dolgoznunk, hogy a jövőben ne legyenek ilyen kieséseink, valamint a helykihasználást is mindenképpen javítanunk kell” - fogalmazott Horváth György vezetőedzőnk.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

Leány U19 Dél-Nyugati csoport, 2. forduló: Pécsi Vasutas SK - PAKSI SE 2 - 1 (2 - 0)
Kezdők: Gaál, Bálint, Szabó, Subi Anett, Subi Anita, Zufall, Bogdán, Zámbó, Győrfi, Árki, Feczer
Cserék: Pálinkás, Galabos, Móri, Szakál, Orsós, Peák, Németh
Gólunkat Győrfi 73’ szerezte.
„Ugyan mezőnyfölényben játszottunk, mégis a pécsiek találták az első gólt, ami egyértelműen megzavarta a játékunk. Több pontatlanság és rossz döntések sora csúszott be a kapu előtt. A végét sikerült szorossá tenni, de játékfölény ide vagy oda, sajnos nem tudtunk egalizálni” - fogalmazott Horváth György vezetőedzőnk.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
Leány U14 Dél-Nyugati csoport, 2. forduló: Csepel FC - PAKSI SE 4 - 5 (0 - 0)
Kezdők: Szlavinics, Antal, Salacz, Szilágyi, Dömötör, Dömény, Szalontai, Csapó-Kun, Nagy
Cserék: Greksa, Nyárádi, Witt V., Witt N., Magó, Uhrin, Wallner, Császár
Góljainkat Szalontai 11’, Nagy 18’, 40’, 54’, Salacz 39’ szerezte.
„Idegenben egy izgalmas és szoros mérkőzésen tudtunk végül diadalmaskodni. A találkozó tele volt fordulatokkal, és mindkét csapat keményen küzdött, de játékosaink kitartása és csapategysége meghozta a győzelmet. Szoros küzdelem alakult ki, ellenfelünk erős támadásokkal próbálkozott, de csapatunk összetartása és taktikai felkészültsége révén sikerült megtartanunk a kiharcolt előnyt. A támadójátékunk kiemelkedően teljesített, ezt bizonyítja az öt szerzett gólunk, ami a győzelem kulcsa volt” - így Radványi László edzőnk.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | ETO FC Győr | 18 | 35 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 18 | 34 |
| 3 | ![]() | PAKSI FC | 18 | 33 |
| 4 | ![]() | DVSC | 18 | 31 |
| 5 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 18 | 28 |
| 6 | ![]() | Kisvárda Master Good | 18 | 27 |
| 7 | ![]() | ZTE FC | 18 | 24 |
| 8 | ![]() | Újpest FC | 18 | 22 |
| 9 | ![]() | MTK Budapest | 18 | 21 |
| 10 | ![]() | DVTK | 18 | 18 |
| 11 | ![]() | Nyíregyháza | 18 | 14 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 18 | 11 |

































