up241021a.jpg

Fontos győzelem a Nyíregyháza ellen

2024. okt. 21.  -  Utánpótlás
Az U17-es és az U13-as csapatunk örülhetett a hétvégén.

Banner Pse

U17: Alap, 7. forduló: PAKSI FC - Nyíregyháza Spartacus FC 1 - 0 (1 - 0)

Kezdők: Nagy, Ézsiás, Karacs, Biszak, Virág, Szurma Z., Rauf, Burányi, Wiesner, Farsang, Jankó

Cserék: Grausza, Kecskés, Farkas, Tanos, Stefán, Orbán-Zaják

Gólunkat Rauf 18’ szerezte.

„Fontos mérkőzést nyertünk meg, nagyon nagy szükségünk volt a három pontra. Egész mérkőzés alatt fegyelmezetten játszottunk, sokkal jobb volt a ritmusunk, mint az előző találkozóinkon. A védelmünk közepe stabil volt, és a két védekező középpályás is sokat dolgozott. Viszonylag hamar megszereztük a vezetést a végig fizikális találkozón, az előnyünket többször növelhettük volna, ez azonban sajnos nem sikerült, így végig nyílt volt az összecsapás. Ami viszont fontos, hogy újra kapott gól nélkül hoztunk le egy találkozót, kapusunk a második félidőben kétszer is nagyot mentett. A végig kiélezett mérkőzés megnyeréséhez teljes koncentráció kellett, voltak jó egyéni teljesítmények, mégis inkább a csapatként nyújtott teljesítményünkkel nyertük meg az összecsapást. Mindenki tudott hozni egy átlagosnál jobb teljesítményt, így egy góllal mindenképpen jobbak voltunk az ellenfelünknél. Nagyon örülök a győzelemnek. Fontosnak tartom, hogy az eddigi sok kapott gólra határozott és agresszív védekezéssel tudtunk reagálni” - így vezetőedzőnk, Köllő Roland.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U16: Alap, 8. forduló: Fehérvár FC - PAKSI FC 5 - 3 (3 - 1)

Kezdők: Szabó, Klem, Stier, Osztermájer, Száraz, Szurma M., Köllő, Steiner, Kovács, Nemes, Kanyó
 
Cserék: Rostás, Csötönyi, Vargyas, Kákai

Góljainkat Száraz 14’, Köllő 62’, Kovács 87’ szerezték.

„Megérdemelt sikert aratott a Fehérvár. A győzelmi esélyhez, illetve a domináns játékhoz hiányoztak a sérültjeink, akik nem tudtak pályára lépni. A három rúgott gól jónak mondható - idegeneben főleg -, azonban öt gólt kaptunk, amivel nem lehet pontot szerezni. Az egyéni hibák és az egyéni képességek döntöttek. Csapat szinten próbáltunk megfelelni, amire tudunk építeni a jövőben” - értékelt vezetőedzőnk, Osztermájer Gábor.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U15: Regionális, Kiemelt - Nyugat, 8. forduló: PAKSI FC - Barca Academy 2 - 4 (1 - 3)

Kezdők: Viló, Földi, Fábián, Mayer, Gyarmati, Genzler, Démuth, Csötönyi, Markóci, Kovács, Demény
 
Cserék: Moszbauer, Hamvas, Nagy, Kovács, Demeter
 
Góljainkat Démuth 14’, Kovács 71’ szerezték.

„A csapat hozzáállásával, illetve a mezőnyben nyújtott játékával elégedett vagyok, küzdöttek az utolsó percig, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, azonban továbbra is a ziccereink kihasználásával állunk hadilábon. A Barca kapusát ma naggyá tettük. A mérkőzés legjobbjának Csötönyi Dániel bizonyult. Jövő héten Sopronba látogatunk, ahol természetesen a javításra törekszünk” - fogalmazott Dr. Balogh István.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

Up241021b

U14: Alap Nyugat, 8. forduló: Budafoki LC - PAKSI FC 2 - 1 (2 - 0)

Kezdők: Sági, Fekete, Görgics, Herman, Szabó, Kovács, Gordos, Tamási, Nagy, Németh, Rakó
 
Cserék: György, Mráz, Nagy, Kozma
 
Gólunkat Mráz 45’ szerezte.

„Sajnos megint csak gratulálni tudunk ellenfelünknek a győzelemhez. Ez már nem az első alkalom, hogy fociban minimum olyanok vagyunk, mint az ellenfél. A labdát többet birtokoljuk, de sajnos hátul szinte minden meccsen összehozunk egy gólt, elöl meg nem tudunk a győzelemhez szükséges mennyiségű helyzetet kialakítani az általában fizikálisan erősebb ellenfél védői ellen. Úgy gondolom, még jobban kellene kontrollálni labdával a mérkőzéseket” - értékelt vezetőedzőnk, Nagy István.
  
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U13: Dél-Nyugat, 8. forduló: PAKSI FC - Kelen SC 2 - 1 (0 - 0)

Kezdők: Varnyú, Kutasi, Görbe, Demény, Rafael, Böde, Kern, Kocsis, Bognár
 
Cserék: Vesza, Erős, Steigervald, Orova

Góljainkat Kutasi 43’, Böde 53’ szerezték.
 
„Óriási gratuláció jár az egész csapatnak, hisz’ a jó játék mellé eredmény is párosult, így mindenki elégedett és boldog lehetett. Végig úgy éreztem, irányítjuk a meccset, nagy százalékban nyertük meg a párharcokat védekezésben és a támadásokban is, ebben mindenképpen léptünk előre a korábbiakhoz képest. A találkozó nagy részében az ellenfél térfelén zajlott a játék, sokat birtokoltuk a játékszert, számos helyzetet sikerült kialakítanunk, de a helyzetkihasználással továbbra is hadilábon állunk. Leginkább az ellenfelünk kontratámadásait éreztem veszélyesnek, de végül ezeket is sikerült jól lereagálnunk. Az önbizalmunknak jót tett ez a mérkőzés, bízom a hasonló jó folytatásban” - így Völgyi Péter edzőnk.

A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.

U12: Dél-Nyugat, 8. forduló: PAKSI FC - Kelen SC 2 - 3 (0 - 0)

Kezdők: Kontits, Szoó, Máriás, Szabó, Varga, Schmitzberger, Dobszai, Tomolik, Kertész

Cserék: Görgics, Erdődi, Reichert, Tuba, Rudics

Góljainkat Szabó 31’, Szoó 42’ szerezték.

A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.

„Egy jó képességű csapat ellen játszottunk egy ki-ki mérkőzést, ahol az utolsó percekben szerzett góllal tudták a vendégek a maguk javára fordítani az eredményt. Ezen a mérkőzésen nem tudtunk olyan nyomást helyezni az ellenfélre, közel sem tudtunk annyi lehetőséget kidolgozni. Sajnos védekezésben is több hiba becsúszott, volt egy-két indokolatlan labdavesztésünk, amit ki is használtak. Pozitívum, hogy ezen a mérkőzésen is volt több jó egyéni teljesítmény. A találkozó abszolút szolgálta a gyerekek fejlődését, véleményem szerint mindkét csapat jó felfogásban játszott, így tudott kialakulni egy jó színvonalú találkozó” - fogalmazott Váli Roland.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 8 21
2 Puskás Akadémia FC 9 21
3 PAKSI FC 9 19
4 MTK Budapest 9 18
5 Újpest FC 10 17
6 DVTK 10 15
7 ETO FC Győr 9 11
8 Nyíregyháza 10 10
9 Fehérvár FC 10 9
10 ZTE FC 9 7
11 DVSC 9 7
12 Kecskeméti TE 10 5
10. forduló erdeményei
  -   0:3
  -   1:2
  -   2:0
  -   0:5
  -   0:2
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök