Az U16 és az U14 örülhetett a hétvégén
U17: Kupa, 11. forduló: Békéscsaba 1912 Előre SE - PAKSI FC 2 - 2 (0 - 2)
Kezdők: Grausza, Ézsiás, Biszak, Virág, Szurma M., Rauf, Soós, Karacs, Stefán, Jankó, Bagó
Cserék: Csoknyai, Kecskés, Burányi, Orbán-Zaják
Góljainkat Virág 23’, 44’ szerezte.
„Játékrendszert váltottunk a sok hiányzó, valamint a korábbi eredménytelen játék miatt. Visszaálltunk a négy védős rendszerre, túl sok gólt kaptunk és a bajnokságban is a veszélyzónában vagyunk, muszáj kicsit megerősödnünk minden tekintetben. A csapat nagyon jól reagált erre a váltásra. A labdakihozatalaink az első félidőben jól működtek, bátran és jól mozogtunk labda nélkül. A magas letámadásaink során sok labdát szereztünk, elbizonytalanítva ezzel a hazaiakat. A második félidőben sajnos már nem voltunk ilyen hatékonyak, de így is volt meccslabdánk egy három-kettes emberelőny formájában, amit sajnos nem sikerült gólra váltanunk. Az egész mérkőzés folyamán remek hozzáállás jellemezte a fiúkat. Jó volt a ritmusunk, igazi parázs meccset sikerült játszanunk a jelenleg élcsapat Békéscsaba ellen, ahol kétszer is vezettünk. Sajnos ellenfelünk mindkétszer egyenlíteni tudott, az utolsó tíz percben már szinte csak a saját térfélen történő védekezéssel foglalkoztunk. Igazi csapatmunka volt, amit ma prezentáltunk, erre lehet hosszútávon is építkezni. Mindenki dicséretet érdemel” - így vezetőedzőnk, Köllő Roland.
A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.
U16: Alap, 10. forduló: CREDOBUS Tehetségközpont - PAKSI FC 2 - 3 (0 - 3)
Kezdők: Szabó, Osztermájer, Pumerschein, Száraz, Búza, Csende, Sütő, Köllő, Steiner, Kovács, Nemes
Cserék: Rostás, Stier, Vargyas, Kákai, Kanyó
Góljainkat Nemes 11’, 16’ szerezte, a további egy találatunk hazai öngólból született.
„Jól kezdtük a mérkőzést, húsz perc után 3-0-ra vezettünk, és további helyzetünk is volt. Az első félidőt nagy labdabirtoklási fölényben játszottuk. A második játékrészben több egyéni hiba után gólt kaptunk, magabiztosságunk visszaesett, de a győzelem nem forgott veszélyben, a lefújást megelőző pillanatban szépített még a hazai csapat. Azokat a győzelmeket, amiket hosszú utazás után gyűjtünk be, meg kell becsülni, ezt tesszük most is” - értékelt vezetőedzőnk, Osztermájer Gábor.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U15: Regionális, Kiemelt - Nyugat, 11. forduló: Főnix Gold FC - PAKSI FC 3 - 1 (1 - 1)
Kezdők: Viló, Fábián, Péter, Mayer, Hamvas, Démuth, Csötönyi, Markóci, Kovács S., Kovács B., Demény
Cserék: Földi, Gyarmati, Genzler, Fodor, Nagy, Vajda
Gólunkat Fábián 25’ szerezte.
„A listavezető otthonában egy nagy iramú, kiélezett, élvezetes mérkőzést tudtunk játszani, amelyből végül az ellenfél jött ki jobban az eredmény tekintetében. A Főnix rendkívül tudatos, sok passzos játékra törekedett, mi is hasonló stílust képviselünk, így fel tudtuk venni a kesztyűt. Ez volt az első olyan mérkőzésünk, hogy talán kicsit kevesebbet volt nálunk a labda, mint az ellenfelünknél, de ennek ellenére nagy tempót tudtunk játszani, masszív volt a csapat, a helyzeteink ezúttal is megfelelő számban alakultak ki. Fábián Vince a mérkőzés legjobbja volt, valamint Fodor Merse is kimagasló teljesítményt nyújtott. Gratulálok a Főnix sorozatban aratott tizedik győzelméhez” - fogalmazott Dr. Balogh István.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U14: Alap Nyugat, 11. forduló: PAKSI FC - Tatabányai SC 3 - 0 (1 - 0)
Kezdők: Badó, Fekete, Németh, Tóth, Szabó, Kovács, Gordos, Mráz, Fodor, Sallai, Nagy
Cserék: Nemere, Szabó, Tamási, Rakó, Görgics
Góljainkat Sallai 25’, 59’, Tamási 76’ szerezték.
„Gratulálok a csapatnak a győzelemhez. Sajnos a játékosaim a sok eredménytelen mérkőzés miatt még nem játszanak annyira magabiztosan, mint ahogy tudnak, ezáltal nem tudjuk előbb eldönteni ezeket a mérkőzéseket. Sokkal nagyobb önbizalommal és hittel kellene pályára lépnünk” - értékelt vezetőedzőnk, Nagy István.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U13: Dél-Nyugat, 11. forduló: Felcsút SE - PAKSI FC 10 - 0 (0 - 0)
Kezdők: Varnyú, Görbe, Kutasi, Domján, Vesza, Demény, Kern, Bognár, Orova
Cserék: Kiss, Erős, Rafael, Kereks, Steigervald
A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.
„Véleményem szerint nincs ekkora különbség a két csapat között. Tény, hogy jobb lehetőségekkel bírnak, mint mi. Rosszul mentünk bele a mérkőzésbe, az ellenfél kihasználta a hibáinkat, és hamar többgólos előnyre tett szert. Voltak jó periódusaink a mérkőzésen, de sajnos most a gólszerzés nem jött össze” - így Völgyi Péter edzőnk.
U12: Dél-Nyugat, 11. forduló: Felcsút SE - PAKSI FC 4 - 0 (0 - 0)
Kezdők: Kontits, Szoó, Erdődi, Reichert, Szabó, Varga, Schmitzberger, Dobszai, Tuba
Cserék: Mácsai, Görgics
A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.
„Az előző heti gondokkal a héten is küzdöttünk, plusz még azóta is esett ki játékosunk betegség miatt. Számszerű eredményben most nem sikerült megoldani ezt a helyzetet, de abszolút nem vagyok elégedetlen a mérkőzésen látottakkal. Talán ez a szituáció is hozta, hogy a csapatra nem jellemző hibákat követtünk el, és abból kaptunk elkerülhető gólokat. Ennek ellenére sok pozitív dolgot kaptam vissza a játékosoktól játékban és hozzáállásban egyaránt. Megvoltak most is a lehetőségeink, amiket sajnos nem használtunk ki. Más mérkőzést játszottunk, mint az eddigiek, nem tudtunk olyan nyomást helyezni az ellenfélre, és nem tudtunk annyi labdát birtokolni, de a gyerekek fejlődése szempontjából hasznos mérkőzés volt, ebből is tanultunk és fejlődtünk” - fogalmazott Váli Roland.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Puskás Akadémia FC | 17 | 35 | |
2 | Ferencvárosi TC | 16 | 34 | |
3 | DVTK | 17 | 30 | |
4 | MTK Budapest | 17 | 29 | |
5 | PAKSI FC | 17 | 27 | |
6 | Újpest FC | 17 | 27 | |
7 | Fehérvár FC | 17 | 21 | |
8 | Nyíregyháza | 17 | 18 | |
9 | ETO FC Győr | 17 | 18 | |
10 | ZTE FC | 16 | 16 | |
11 | DVSC | 17 | 13 | |
12 | Kecskeméti TE | 17 | 11 |