vecs.jpg

Vécsei: Az MTK ellen már kevesebb gólt kell kapnunk

2024. dec. 02.  -  NB I.
Egy héten belül kétszer is az MTK-val csapunk össze az értékes bajnoki pontokért.

Banner Magy1

Kedden az OTP Bank Liga 5. fordulójából elhalasztott, MTK elleni találkozónkat pótoljuk, majd szombaton a tizenhatodik kanyarban is a budapesti kék-fehér gárda lesz az ellenfelünk. Előbbi összecsapást idegenben, a hétvégit hazai pályán vívjuk.

„Fontos mérkőzés előtt állunk, akárcsak az MTK, hisz’ Ők sem tudtak nyerni négy forduló óta” - így előzetes gondolatairól a keddi találkozónk kapcsán Vécsei Bálint. „Egy héten belül kétszer játszunk egymás ellen, ami nem egy megszokott dolog, de mindenképpen jól szeretnénk kezdeni, és újra a győzelem útjára lépni. Kevesebb gólt kell kapnunk, elöl a találataink mennyisége mindig megvan, hátul kell minél tisztábban játszanunk, de biztos vagyok benne, ez most már meglesz” - fogalmazott technikás játékosunk.

A keddi mérkőzésünk jegyinformációi ITT találhatóak. Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 28 56
2 Ferencvárosi TC 27 53
3 ZTE FC 28 45
4 DVSC 28 45
5 PAKSI FC 28 44
6 Puskás Akadémia FC 27 39
7 Kisvárda Master Good 28 39
8 Újpest FC 28 34
9 Nyíregyháza 28 32
10 MTK Budapest 28 29
11 DVTK 28 25
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 28 17
28. forduló erdeményei
  -   1:2
  -   0:2
  -   1:0
  -   5:1
  -   2:0
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök