PaksiFC_MTKAI6I70818160812.jpg

Pozitívan, a tabella előkelő helyén zárnánk az őszi idényt

2024. dec. 12.  -  NB I.
Védelmünk oszlopos tagja a PAFC kontráira, valamint a pontrúgásaira hívta fel a figyelmet.

Banner Magy1

Szombaton este a 2024/2025-ös szezon őszi idényének utolsó mérkőzését vívjuk Felcsúton. Jelenleg tabella harmadikként az első helyezettnél zárjuk a naptári évet, találkozónk pedig - ahogy a Puskás Akadémia elleni összecsapásaink régóta - ismét igazi rangadónak ígérkezik.

„Jó lenne pozitívan, és a tabellán előkelő helyen zárni az őszt, de egészen biztos, nehéz mérkőzés vár ránk, hisz’ mégiscsak a listavezetőhöz látogatunk. Nyilván a PAFC is megőrizné helyét a téli szünetre, valamint kijavítaná a múlt heti fiaskóját. Ellenfelünk veszélyes kontrákat vezet, továbbá a pontrúgásaikra is fokozottan oda kell figyelnünk. Úgy vélem, aki kevesebbet hibázik, az lesz a találkozó győztese. Fontos lenne ismét nyerni, hogy a téli felkészülést nyugodtan végezhessük, ne az ötmeccses nyeretlen szériáról, sokkal inkább a két utolsó sikerről beszélgessünk majd” - így előzetes várakozásairól védelmünk oszlopos tagja, Kinyik Ákos.

A szombati összecsapásunkkal kapcsolatos jegyinformációkról ITT írtunk korábban.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 33 69
2 Ferencvárosi TC 33 68
3 PAKSI FC 33 53
4 DVSC 33 53
5 ZTE FC 33 48
6 Puskás Akadémia FC 33 46
7 Újpest FC 33 40
8 Kisvárda Master Good 33 40
9 Nyíregyháza 33 40
10 MTK Budapest 33 38
11 DVTK 33 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 33 22
33. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   3:0
  -   0:1
  -   2:2
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök