PaksiFC_palyaAI6I8332902908.jpg

Itt szurkolóink szavazatai az ősz legjeiről

2025. jan. 03.  -  NB I.
A Larnaca, a Fradi és a Debrecen elleni győzelmünk mindent vitt.

Banner Magy2

Mielőtt sorra vennénk a kérdéseinkre leadott voksokat, fontos megköszönnünk szurkolóink interakcióit, amit felhívásunkkal kapcsolatosan tanúsítottak. 

Csapatunk őszi teljesítményével kapcsolatosan december középen, az utolsó bajnokink után írtunk össze egy egész kérdéssort fanatikusaink számára. Lássuk, szurkolóink hogyan vélekedtek a 2024/25-ös kiírás első feléről:

A nyolc európai kupaselejtező mérkőzésünk közül melyik volt a legemlékezetesebb? - vágtunk rögtön a közepébe. Válaszadóink többsége pedig a hazai, AEK Larnaca elleni találkozónkra (3-0) szavazott, amit szorosan követett a szintén hazai rendezésű, Mornar Bar elleni összecsapás (3-0). A dobogóra még a ciprusi vendégjátékunk fért fel (0-2). A legfájóbb élményként egyértelműen a román Corvinul Hunedoara elleni első, hazai találkozónk (0-4) maradt meg. 






Ami a honi bajnokságot illeti, nyolc győzelmünk közül a legtöbben a Ferencváros elleni, hazai győzelmünkre (3-1) voksoltak, amit a debreceni csillagos ötösünk (0-5) követett, majd a Pakson rendezett MTK elleni győzelmünk (4-2) fért a top háromba. Talán nem meglepő, a túlnyomó többség úgy vélte, az előbb említett két hazai és egy idegenbeli mérkőzés alkalmával játszottunk a legjobban stadionunkban és vendégként.

Szurkolóink úgy vélték, leginkább a tizenkettedik fordulóban nem szabadott volna pontokat vesztenünk, mikor hazai pályán fogadtuk a DVTK-t (3-4). Ebben a kérdésben a második a szintén hazai, Zalaegerszeg elleni összecsapásunk lett (2-2), nem sokkal megelőzve a nyíregyházi túránkat (4-2).








Az őszi szurkolói álom tizenegy versenyében hatalmas volt a tülekedés, voltak posztok - különösen a védelemben és a középpályán -, ahol mindösszesen egy-két szavazat döntött, végül fanatikusaink félévkor az alábbi felállásra voksoltak: 

Kovácsik - Osváth, Ötvös, Kinyik, Győrfi - Vécsei, Windecker, Papp, Mezei - Tóth, Böde

Talán nem meglepő, hogy a jelenleg nyolc gólnál járó ikonunk, Böde Dániel végzett abban a kérdésben az élen, mikor a házi gólkirály lehetséges személyéről érdeklődtünk szurkolóinknál. A liga góllövőlistáját is vezető Böde toronymagasan nyert, érdekesség azonban, hogy a második helyen a télen hazatérő Ádám Martin futott be, a harmadik Tóth Barna lett. 

Végül a lehetséges bajnoki helyezésre kérdeztünk rá. A tavalyi kupagyőzelem és bajnoki ezüst után ugyan ezúttal „csak” az ötödik helyen teleltünk, de a szavazók abszolút többsége ennek ellenére ismét a dobogóra várja csapatunkat, míg páran a 4-6. hely valamelyikére.

2025-ben is: Hajrá, Paks! A magyar csapat. 

PaksiFC FTCBC1I22702950710

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök