
Vége az edzőtábornak
Egy tucat tréning és négy sikerrel megvívott nemzetközi edzőmérkőzés után véget ért a 2025-ös beleki edzőtábor. Csapatunk tizenegy nap után szombat hajnalban az antalyai reptér felé vette az irányt a már jól ismert szálláshelyéről, letudva ezzel a téli felkészülés leglényegesebb szakaszát. A mögöttünk hagyott másfél hétben a kemény edzések közé tűzdelve edzőmérkőzést játszottunk a LASK Linz (3-2), az MKS Pogon Szczecin (3-0), a KS Górnik Zabrze (2-1) és a Vejle BK (4-2) ellen, mely találkozók egyaránt kiválóan szolgálták a felkészülésünket a február 1-jén újrainduló szezonra.
„Nagyon rendben volt minden, a jó edzőmérkőzések miatt jöttünk, ezek meg is voltak, kicsit ugyan sajnálom, hogy egyszer sem kaptunk ki…” - így Bognár György. „Néha egy pofon jól jön. A srácok hozzáállásával, a minőségi munkával és az ellenfeleinkkel is kifejezetten elégedett vagyok. Fiataljaink jó úton járnak, ami pedig a két visszatérőnket illeti, Martin napról napra jön felfelé, Könyves toppon van, fizikális gondjai nincsenek. Úgy gondlom, mindketten rendben lesznek a tavaszi idényrajtra” - nyilatkozott a tábor zárásaként vezetőedzőnk, akivel szurkolóink hosszabb interjút olvashatnak majd az ETO FC Győr ellen megjelenő stadionmagazinunkban.
Ezt a tábort is kipipáltuk tehát, még egy kis frissítés otthon, és február első napjától jöhetnek az OTP Bank Liga, valamint a MOL Magyar Kupa újabb küzdelmei.
Hajrá, Paks! A magyar csapat.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 22 | 44 |
2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 22 | 40 |
3 | ![]() | PAKSI FC | 22 | 38 |
4 | ![]() | MTK Budapest | 22 | 36 |
5 | ![]() | DVTK | 22 | 34 |
6 | ![]() | ETO FC Győr | 22 | 29 |
7 | ![]() | Újpest FC | 22 | 29 |
8 | ![]() | Fehérvár FC | 22 | 27 |
9 | ![]() | ZTE FC | 22 | 24 |
10 | ![]() | Nyíregyháza | 22 | 24 |
11 | ![]() | DVSC | 22 | 19 |
12 | ![]() | Kecskeméti TE | 22 | 19 |