behariszap1.jpg

Szappanos a kint történteket lezárta - a Fehérvár ellen készülünk

2025. febr. 06.  -  NB I.
Visszatérő kapusunk szeretné ott folytatni, ahol Pakson abbahagyta.

Banner Magy2

E hétvégén már az OTP Bank Liga tizenkilencedik fordulójára kerül sor, melyben a múlt hétvége után ismét hazai környezetben lép pályára csapatunk. Szombat délután igazi rangadóra kerül sor Pakson, hiszen a Fehérvárt fogadjuk. A találkozónkkal kapcsolatos jegyinformációkról ITT írtunk korábban.

A szezon tavaszi idényét a Vidi egy hazai, Puskás Akadémia elleni győzelemmel nyitotta, míg mi itthon ikszeltünk a Győrrel. A Fehérvár huszonnégy pontja a tabellán a hetedik helyet éri jelenleg, mi huszonnyolc egységgel az ötödik pozícióból várjuk a következő fontos bajnoki kanyart. Összecsapásunk pedig szinte egészen biztosan újra nagy küzdelmeket hoz majd.

Hajrá magazinunk természetesen erre a találkozónkra is új kiadással jelentkezik. Ez alkalommal Szappanos Péter beszélt a nyári átigazolásról, a szaúdi élményekről, a hazatérésről, valamint a tavaszi célokról. „…A nagyobbik lányom folyamatosan kérdezgette, miért jöttünk el Paksról, ahol „mindig” nyertünk? Szereti a szurkolói rigmusokat, és újra várja a meccs utáni ünnepléseket, amiben kint nem sokszor volt része… A kint történtekkel már nem foglalkozom, fejben is lezártam, most csak erre a fél évre gondolok. Ha majd nekem szavaznak bizalmat, szeretném ott folytatni, ahol itt abbahagytam. Az biztos, sokat kell dolgozzak, és hogy ki véd majd, a szakmai stáb eldönti. Remélhetőleg hasonló célokért küzdünk, és végül hasonló eredményeket érünk el, mint tettük azt az előző szezonban…” - így visszatérő hálóőrünk. A teljes interjút szurkolóink stadionlapunkban olvashatják, mely a lelátók bejáratainál lesz megtalálható.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

Hajra 24 25 19ford B1a

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Nyíregyháza 1 3
2 Vasas 0 0
3 Puskás Akadémia FC 0 0
4 PAKSI FC 0 0
5 Kispest-Honvéd 0 0
6 DVSC 0 0
7 ZTE FC 0 0
8 Kisvárda Master Good 0 0
9 Ferencvárosi TC 0 0
10 MTK Budapest 0 0
11 ETO FC Győr 0 0
12 Újpest FC 1 0
1. forduló erdeményei
  -   07.27 19:30
  -   07.26 20:00
  -   07.26 15:45
  -   07.26 18:00
  -  
Honvéd
07.25 19:30
  -   2:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök