hin4.jpg

Új igazolásunk: Hinora Kristóf

2025. febr. 13.  -  Klub
UP-válogatott jobbszélső érkezett.

Banner Magy1

Klubunk és a Vasas FC a mai napon megegyezett Hinora Kristóf játékjogát illetően. Az UP-válogatott, huszonhét éves labdarúgó teljes értékű átigazolással érkezett Angyalföldről Paksra. Hinora karrierje a Bodajk SE együttesétől indult, majd a Főnix, a Videoton és az MTK korosztályos csapatai következtek. 2017-ben az MTK II. együttesében bizonyíthatott, majd ugyanebben az évben a Nyíregyházához, 2018-ban pedig a Vasashoz került kölcsönbe. Egy évvel később az angyalföldi gárda a teljes játékjogát megszerezte. A budapesti piros-kékeknél összesen száznyolcvanhat találkozót gyűjtött, a 2022/23-as idényben, a Vasas NBI-es tagsága alatt a harminchárom forduló alkalmával csak négyszer nem lépett pályára.

„Izgatott vagyok, nagyon várom a közös munkát, örülök, hogy egy NBI-es topcsapathoz kerülhettem. Nem szeretek ígérgetni, a pályán próbálok majd minél jobb teljesítményt nyújtani. Több játékost ismerek az öltözőből, Martin és Erik is például a csapattársam volt. Úgy érzem, egy kiváló csapathoz kerültem” - fogalmazott újdonsült játékosunk három és fél éves kontraktusa aláírását követően.

Üdvözlünk a magyar csapatban, Kristóf!

Hin1

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 6 12
2 Újpest FC 6 10
3 ETO FC Győr 5 9
4 MTK Budapest 6 9
5 Vasas 6 8
6 PAKSI FC 6 8
7 Ferencvárosi TC 4 7
8 Nyíregyháza 6 7
9 Kispest-Honvéd 5 6
10 Kisvárda Master Good 6 6
11 DVSC 6 6
12 ZTE FC 6 3
6. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   1:2
  -   1:1
Honvéd
  -   1:0
  -   3:1
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök