geva25nyar1.jpg

Gévay: A megfelelő terhelésen van a hangsúly

2025. jún. 20.  -  NB I.
Másodedzőnk, Gévay Zsolt nyilatkozott az első felkészülési hetet követően.

Banner Magy1

Gőzerővel zajlik NBI-es csapatunk felkészülése, és már az első edzőmérkőzésen is sikeresen túlvannak a fiúk: hazai pályán 6-0-s győzelmet arattunk a Budaörs együttese ellen. Az elmúlt napokról, valamint az edzőtábor előtti hét programjáról másodedzőnket, Gévay Zsoltot kérdeztük.

„Az első hét abszolút rendben volt
” - kezdte trénerünk. „A keret létszáma továbbra is magas, hiszen velünk készülnek a kölcsönjátékosok, valamint néhány fiatal is. Szerencsénkre eddig a sérülések is elkerültek bennünket, ami külön öröm. Mindenki nagyon odateszi magát az edzéseken, és a csütörtöki, Budaörs elleni mérkőzésen is mindenki, aki lehetőséget kapott, igyekezett bizonyítani, így eddig csak pozitív tapasztalatokról tudok beszámolni. Szombaton a Kalocsa csapata ellen lépünk pályára, egy meghívásnak eleget téve. A felkészülés elején a megfelelő terhelésen van a hangsúly, illetve az edzőmérkőzésen, hiszen úgy gondolom, a felkészülési időszakban ez az egyik legfontosabb. Hétfőn ismét elkezdjük a munkát, kedden két edzést tervezünk, szerdán egy tréning szerepel a programban, csütörtökön pedig újabb edzőmérkőzés vár ránk, ezúttal a Szeged csapata érkezik hozzánk, pénteken pedig indulunk az edzőtáborba” - fogalmazott másodedzőnk, Gévay Zsolt.

A csapat június 27-én, pénteken hagyja el a várost, és Telkibe utazik, ahol a napi edzések mellett három felkészülési mérkőzést is játszanak majd. A Csíkszereda ellen június 29-én, míg az FC Sabah együttese ellen július 3-án lépünk pályára – mindkét találkozónak Szombathely városa ad otthont. A tábor utolsó, július 6-i mérkőzésének ellenfele még egyeztetés alatt van.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 10 21
2 ETO FC Győr 10 18
3 Vasas 10 15
4 Újpest FC 10 15
5 PAKSI FC 10 14
6 Ferencvárosi TC 9 14
7 DVSC 10 13
8 MTK Budapest 10 12
9 Kisvárda Master Good 10 11
10 Kispest-Honvéd 9 10
11 ZTE FC 10 9
12 Nyíregyháza 10 8
10. forduló erdeményei
  -   3:0
  -   1:1
  -   1:2
  -  
Honvéd
0:1
  -   0:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök