U16-os kupatovábbjutás!
Utánpótláscsapatainknál is hamarosan közeledik a bajnoki rajt, ám U16-os együttesünk számára már pénteken, augusztus 22-én kezdetét vette a tétmérkőzések sorozata. Fiataljaink az MLSZ Országos Kupa első fordulójában, léptek pályára, ahol az első akadályt a Dorogi FC együttese jelentette.
U16: MLSZ Országos U16 Kupa 1. forduló: PAKSI FC - DOROGI FC 4 - 0 (4 - 0)
Kezdők: Moszbauer (Viló 46' (Demeter 75')), Földi (Kovács 46'), Fábián, Víz, Hamvas, Tóth (Mayer 46'), Juhász (Nagy 75'), Démuth, Csötönyi, Váradi, Demény
Cserék: Viló, Demeter, Mayer, Kovács, Nagy
Gólszerzők: Csötönyi 13', Démuth 25', Juhász 36', Demény 41'
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
„Magabiztosan kezdtük a mérkőzést, ahol egy masszív, fizikálisan erős, felállt védelmet kellett megtörnünk. Érződött a csapaton végig a tűz, dinamikus volt a játékunk. Az első félidőben teljesen megérdemelten vezettünk 4-0-ra. A második játékrészében még több helyzetünk volt, hiszen ekkor már az ellenfelünk is kinyílt, azonban a nagy helyzeteink rendre kimaradtak. Szívből gratulálok a játékosoknak, jó érzés egy ilyen magabiztos sikerrel elkezdeni a szezont. Hajrá Paks!” - fogalmazott a győztes mérkőzést követően csapatunk vezetőedzője, Balogh István.

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | PAKSI FC | 13 | 24 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 12 | 22 |
| 3 | ![]() | DVSC | 13 | 22 |
| 4 | ![]() | MTK Budapest | 13 | 20 |
| 5 | ![]() | Kisvárda Master Good | 12 | 20 |
| 6 | ![]() | ETO FC Győr | 12 | 20 |
| 7 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 12 | 18 |
| 8 | ![]() | ZTE FC | 13 | 13 |
| 9 | ![]() | Újpest FC | 13 | 13 |
| 10 | ![]() | DVTK | 13 | 11 |
| 11 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 12 | 10 |
| 12 | ![]() | Nyíregyháza | 12 | 10 |


































