FTC_PaksiFCBC1I73875330510.jpg

Bognár: Kiegyenlített mérkőzés volt...

2025. okt. 05.  -  NB I.
Vezetőedzőnk, Bognár György értékelt az FTC elleni bajnokit követően.

Banner Magy2

„Örültem, hogy mi szereztünk vezetést - ráadásul egy fiatal játékosunk, Pető Milán volt a gólszerző. Kiegyenlített mérkőzés volt, talán a Ferencváros valamivel jobban, kezdeményezőbben játszott, mint mi, de nem érdemelt győzelmet - ahogy mi sem. A játékunk kissé visszafogott volt, csupán egy-két lehetőségünk adódott. A Fradi azért nyomást tud gyakorolni az ellenfeleire, ránk is. Az Üllői úton nem mindig az történik, amit mi szeretnénk. Előfordul persze ilyen is, de általában itt alkalmazkodni kell az ellenfélhez. Varga Barni nagyon veszélyes játékos - nemcsak az NBI-ben kiemelkedő, hanem európai szinten is kevés hozzá hasonló van. Szinte bele kell kalkulálni, hogy gólt szerezhet. A meccsen végig lelkesen és odaadóan védekezett mindenki. Voltak egyéni, helyezkedési és technikai hibáink is, amelyekből az ellenfél majdnem gólokat szerzett. Ezeket megúsztuk, sőt a végén Dani majdnem megszerezte a győztes gólt is. De még egyszer hangsúlyozom: nem érdemeltünk volna győzelmet” – fogalmazott vezetőedzőnk, Bognár György

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 18 35
2 Ferencvárosi TC 18 34
3 PAKSI FC 18 33
4 DVSC 18 31
5 Puskás Akadémia FC 18 28
6 Kisvárda Master Good 18 27
7 ZTE FC 18 24
8 Újpest FC 18 22
9 MTK Budapest 18 21
10 DVTK 18 18
11 Nyíregyháza 18 14
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 18 11
18. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   0:1
  -   2:1
  -   1:1
  -   2:0
  -   0:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök