571187835_1270450708457230_7980486914820737622_n.jpg

Gyetván Márk szintén a debütálók sorát erősítette a Martfű ellen

2025. okt. 30.  -  MOL Magyar Kupa
Fiatal kapusunk végig a pályán volt a kupamérkőzés alkalmával.

Mol Magyar Kupa 2025 Logo Rgb7

Csapatunk október 29-én, szerdán Martfűn vendégszerepelt a MOL Magyar Kupa negyedik fordulójának keretében, és 4-1-es győzelmünknek köszönhetően kvalifikáltuk magunkat a legjobb tizenhat csapat közé. Továbbjutásunk mellett külön öröm volt számunkra, hogy szakmai stábunk Májik Gergő és Éger Zsombor mellett fiatal kapustehetségünket, Gyetván Márkot is először küldte harcba tétmeccsen. Két fiatal társával ellentétben, Ő végig a pályán segíthette a csapatot a debütáló meccsén. 

„Nagyon örültem, hogy sikerült tétmeccsen is bemutatkoznom. Az előző szezon felénél, februárban érkeztem Paksra, és úgy gondolom, ez idő alatt kijártam az utamat, és boldogsággal töltött el, hogy megkaptam a lehetőséget. A mérkőzés összességében pozitív élmény volt számomra, leszámítva persze azt, hogy nem sikerült kapott gól nélkül lehozni a találkozót. Az első félidőben több lehetősége is adódhatott volna a hazaiaknak, de magabiztosnak éreztem magam, és élveztem az első mérkőzésemet. A következő célom az, hogy minél többször helyet kapjak az első számú csapat keretében - akár csak a kispadra is le tudjak ülni. A fő célom pedig egyértelműen az, hogy bemutatkozhassak az élvonalban is” - fogalmazott csapatunkban első tétmérkőzését játszó kapustehetségünk, Gyetván Márk.

Bravó, Márk! Így tovább!

MOL MK Martafu PaksiFCBC1I17099133010

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 33 69
2 Ferencvárosi TC 33 68
3 PAKSI FC 33 53
4 DVSC 33 53
5 ZTE FC 33 48
6 Puskás Akadémia FC 33 46
7 Újpest FC 33 40
8 Kisvárda Master Good 33 40
9 Nyíregyháza 33 40
10 MTK Budapest 33 38
11 DVTK 33 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 33 22
33. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   3:0
  -   0:1
  -   2:2
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök