Hahncikk2.jpg

A házi góllövőlista vezetője nehéz mérkőzésre számít az Újpest ellen

2025. nov. 20.  -  NB I.
Kiváló csatárunkat, Hahn Jánost kérdeztük a vasárnapi mérkőzést megelőzően.

Banner Magy1

Tizenhárom fordulót követően, listavezető csapatunk vasárnap délután hazai pályán lép pályára, ahol 16:00-s kezdettel a jelenlegi tabella kilencedik helyezettjét, az Újpestet fogadja. Összecsapásunk a 2025/26-os Fizz Liga tizennegyedik kanyarja lesz, tehát az idei bajnokságban most találkozunk másodszor a fővárosi alakulattal. Jegyinformációk ITT. Ellenfelünk az eddigi tizenhárom bajnokijából hármat nyert, hatszor vereséget szenvedett, és négyszer döntetlent játszott. Ami pedig minket illet, hat győzelemmel, hat döntetlennel, és egy vereséggel a mérlegben, huszonnégy ponttal vezetjük a tabellát. Az Újpest ellen sem lehet más célunk: tartsuk itthon mind a három pontot!

„Nagyon nehéz mérkőzésre számítok. Ellenfelünk a hetekben edzőváltáson esik át, és véleményem szerint jobb csapatuk van, mint amit a tabellán elért helyezésük mutat, de hazai pályán egyértelműen az a célunk az Újpest ellen is, hogy itthon tartsuk a három pontot” - fogalmazott remek formában lévő támadónk, Hahn János, akivel szurkólóink hosszabb interjút olvashatnak a hétvégén megjelenő stadionmagazinunkban.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

1 2

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 6 12
2 Újpest FC 6 10
3 ETO FC Győr 5 9
4 MTK Budapest 6 9
5 Vasas 6 8
6 PAKSI FC 6 8
7 Ferencvárosi TC 4 7
8 Nyíregyháza 6 7
9 Kispest-Honvéd 5 6
10 Kisvárda Master Good 6 6
11 DVSC 6 6
12 ZTE FC 6 3
6. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   1:2
  -   1:1
Honvéd
  -   1:0
  -   3:1
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök