PaksiFC_KazincbarcikaAI6I2676483108.jpg

Vasárnap az idei szezon újoncához látogatunk

2025. dec. 12.  -  NB I.
A második 'Barcika elleni bajnokink következik.

Banner Magy2

Az Fizz Liga tizenhetedik fordulójában újabb izgalmas összecsapás vár csapatunkra, hiszen december 14-én, vasárnap az szezon újoncánál, a Kazincbarcika ellen vendégszereplünk. A mérkőzést 12:15-kor rendezik Mezőkövesden, jegyinformációk ITT. Ellenfelünk a lejátszott tizenhat bajnokijából hármat megnyert, tizenegyszer vereséget szenvedett, és kétszer döntetlent játszott, így tizenegy gyűjtött ponttal a tabella sereghajtó pozícióját foglalja el. Ami pedig minket illet: hét győzelemmel, hat döntetlennel és három vereséggel, huszonhét ponttal annak negyedik helyén állunk.

A borsodi gárda története során először szerepel az élvonalban, így az augusztusi találkozónk alkalmával került sor az első NBI-es párharcunkra. A nyár végi, Pakson rendezett első félidő - a sok lehetőség ellenére - nem hozott gólt, így 0-0-s állásnál vonultak szünetre a csapatok. A második félidőben azonban már jobban kihasználtuk a helyzeteinket: először Tóth Barna talált be, majd nem sokkal később ikonunk, Böde Dániel tekert a jobb felsőbe, a kegyelemdöfést pedig Lenzsér Bence adta a rendes játékidő utolsó percében. A végeredmény tehát 3-0-lett a javunkra, ezzel a két csapat történetének első bajnoki mérkőzésén paksi siker született. Innen jön a folytatás, nyerjünk a 'Barcika ellen másodszor is. 

Tóth Barna előzetes várakozás összecsapásunkkal kapcsolatosan ITT érhető el.


Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 8 15
2 ETO FC Győr 8 15
3 Vasas 8 14
4 Újpest FC 8 14
5 Ferencvárosi TC 7 12
6 PAKSI FC 8 11
7 MTK Budapest 8 9
8 Kisvárda Master Good 8 9
9 DVSC 8 9
10 Nyíregyháza 8 8
11 ZTE FC 8 6
12 Kispest-Honvéd 7 6
8. forduló erdeményei
  -   1:2
  -   2:1
  -   1:1
  -   0:1
  -   2:4
  -  
Honvéd
3:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök