Sérültjeink az ünnepekkor is a visszatérésen dolgoznak

A színfalak mögött az ünnepek alkalmával sem áll meg az élet - sérültjeink minden nap azért dolgoznak, hogy újra a pályán láthassuk őket! Vas Gábor a vállával, Ádám Martin és Hahn János a térdével, Lenzsér Bence pedig a bokájával bajlódik az utóbbi időben. Az előző helyzetjelentéshez képest ketten, Szendrei és Tóth már visszatértek, nem is akárhogyan, hisz’ előbbi a Kazincbarcika, míg utóbbi a Nyíregyháza ellen duplázott. Ádám már teljes értékű munkát végez, Vas pedig sok idő után futógyakorlatokat végez. Mindannyian keményen edzenek, hogy mielőbb újra segíthessék a csapatot. Nem könnyű időszak ez számukra, de napról napra közelebb kerülnek a visszatéréshez.
Ádám a második fordulóban, a kisvárdai győzelmünk során csereként léphetett pályára az ötvenötödik percben. A mérkőzésen azonban a korábbi sérülésből fakadó fájdalom sajnos visszatért, így augusztusban műtétre, majd azt követően hosszabb kihagyásra kényszerült. „Köszönöm szépen, jól vagyok, és hála Istennek a térdem teljesen fájdalommentes. Az elmúlt héten már teljes értékű munkát tudtam végezni a csapattal. Ez összhangban van az előzetes tervekkel, hiszen eleve úgy számoltunk, hogy mérkőzésen csak januárban tudok majd pályára lépni - a felkészülés tehát a tervek szerint halad. Természetesen a szünet alatt sem állok le az edzéssel: míg a többiek a megérdemelt pihenőjüket töltik, én a korábbi kihagyások miatt végigdolgozom ezt a két hetet. Január 5-től már százszázalékos állapotban csatlakozom a csapathoz, és a téli edzőmérkőzéseken szeretnék a legnagyobb mértékben a csapat segítségére lenni” - nyilatkozta 2022-es gólkirályunk.
Lenzsér a november végi, ZTE elleni mérkőzésen végig a pályán volt, a következő fordulóban azonban már szurkolóink nem olvashatták a nevét az MTK elleni keretben. Kiváló védőnk a bokájával bajlódik az utóbbi három hétben, de szerencsére nincs nagy baj. „A bokacsontom és az Achilles-inam is begyulladt, de az állapotom folyamatosan javul, és már egyre jobban érzem magam. A szünetre kaptam egy futóprogramot, így fokozatosan újra el tudtam kezdeni a mozgást. Januárra már teljesen felkészült, terhelhető állapotban leszek” - fogalmazott védőnk.

Vas a szeptember végi, Puskás Akadémia elleni győzelmünk első félidejének végén, egy ütközés után szenvedett komoly vállsérülést. A műtét elkerülhetetlen volt, azóta azonban keményen dolgozik a visszatérésen. „Köszönöm szépen, már jobban vagyok, hétről hétre folyamatos javulást érzek. Az elmúlt két hétben már elkezdhettem a néhány perces, rávezető futásokat. A szünet alatt a futóterhelés fokozatos növelése és a tüdőkapacitás fejlesztése kerül a fókuszba. Labdás edzéseken várhatóan még januárban sem tudok részt venni. Jelenleg, illetve a következő másfél hónapban a fő hangsúly a terhelhetőségemen és az állóképességemen van” - így fiatal védőnk.
Hahn 2024 júliusának végén, az AEK Larnaca elleni hazai Konferencialiga-selejtezőn szenvedett súlyos térdsérülést, ami miatt hosszú hónapokra kidőlt. A műtétet követően a teljes előző idényt kihagyta, és ugyan az ősszel jó játékkal, és hét góllal tért vissza, a műtött térdében kialakult ciszta újabb beavatkozást tett szükségessé. Csatárunkat december 9-én artroszkópos úton megoperálták, a beavatkozás sikeres volt. „A gyógytornát már elkezdtem, az ünnepek után pedig az erősítő munkát is megkezdem. Január elején a nagyobb intenzitású futások és az erősítés kerülnek majd a fókuszba azzal a céllal, hogy január végére teljesen rendben legyek, és már a csapattal tudjak készülni. A bajnokság rajtjára mindenképpen szeretnék tűzközelben, bevethető állapotban lenni” - így 2021-es gólkirályunk.
Hajrá, PAKSI FC - A magyar csapat.

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | ETO FC Győr | 18 | 35 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 18 | 34 |
| 3 | ![]() | PAKSI FC | 18 | 33 |
| 4 | ![]() | DVSC | 18 | 31 |
| 5 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 18 | 28 |
| 6 | ![]() | Kisvárda Master Good | 18 | 27 |
| 7 | ![]() | ZTE FC | 18 | 24 |
| 8 | ![]() | Újpest FC | 18 | 22 |
| 9 | ![]() | MTK Budapest | 18 | 21 |
| 10 | ![]() | DVTK | 18 | 18 |
| 11 | ![]() | Nyíregyháza | 18 | 14 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 18 | 11 |
































