Windecker 300

Felcsúti győzelemmel indítottuk az évet. Hogyan élted meg belülről az idény első mérkőzését?
A legfontosabb a győzelem volt, és úgy gondolom, teljesen megérdemelten nyertünk. Ugyanakkor magunknak tettük nehézzé a meccset, hiszen már az első félidőben több góllal kellett volna vezetnünk. Az első húsz percünk kimondottan jól sikerült, a helyzeteink alapján akár el is dönthettük volna a mérkőzést. A második félidőben a Felcsút feljebb jött, kiegyenlítettebbé vált a játék, de összességében megérdemelt a sikerünk.
A téli szünet előtt sérüléssel bajlódtál. Hogyan sikerült a felkészülésed?
Nagyon jól, végig tudtam csinálni a teljes felkészülést. A törökországi edzőtábor kifejezetten jól sikerült, itthon az időjárási körülmények nem tették volna lehetővé azt a fajta munkát, amit ott el tudtunk végezni. Arról nem is beszélve, hogy jó csapatok ellen játszottunk felkészülési mérkőzéseket. Ilyenkor mindig az első bajnoki mutatja meg igazán, mennyit ért a munka, hiszen hiába sikerül jól a felkészülés, ha nem tudsz győzni. Nálunk az első meccs visszaigazolta, jó úton járunk.
A Ferencváros ellen a 300. NBI-es mérkőzésedet játszottad. Mit jelent számodra ez a mérföldkő?
A 300 mérkőzés mindenképpen egy szép szám, hálás vagyok érte, mert nem mindenkinek adatik meg. Sokat dolgoztam ezért. Nyilván lehetne több is, hiszen voltak komolyabb sérüléseim, illetve olyan időszakok, amelyek nem tették lehetővé, hogy most akár a 400-at ünnepeljem. Nem vagyok telhetetlen - ez így is egy nagy dolog, amire büszke lehetek.

Emlékszel a 100. és a 200. NBI-es meccsedre?
Igen, mindkettőre. A századikat az Újpest játékosaként értem el, és pont Pakson léptünk pályára, az a mérkőzés 1-1-re végződött. A kétszázadik újra Pakson volt, de már paksiként, egy hazai győzelem alkalmával a Fehérvár ellen.
Milyen tavasz elé nézhet a csapat?
Ezt nehéz előre megmondani. A táborban is arról beszéltünk, hogy akkor sem szabad a kardunkba dőlni, ha nem úgy sikerülnek az első meccsek, hiszen hosszú még a bajnokság, és gyorsan változnak a dolgok. A felcsúti győzelem jó lökést adhat, de nem szabad túlzottan magabiztossá válnunk. Alázatosan kell tovább dolgoznunk, és ha ezt megtesszük, akkor egy szép tavasz elé nézhetünk.

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | ETO FC Győr | 20 | 39 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 20 | 37 |
| 3 | ![]() | PAKSI FC | 20 | 36 |
| 4 | ![]() | DVSC | 20 | 35 |
| 5 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 20 | 31 |
| 6 | ![]() | Kisvárda Master Good | 20 | 28 |
| 7 | ![]() | ZTE FC | 20 | 27 |
| 8 | ![]() | MTK Budapest | 20 | 24 |
| 9 | ![]() | Újpest FC | 20 | 23 |
| 10 | ![]() | DVTK | 20 | 19 |
| 11 | ![]() | Nyíregyháza | 20 | 18 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 20 | 14 |
































