Stabil alapok, biztató eredmények
Klubunk utánpótlása az ősszel nemcsak eredményekben, hanem szakmai fejlődésben is komoly előrelépést tett. Bár változás volt, hogy U19-es csapat idén nem indult, az U17-től lefelé szereplő korosztályok többsége stabilan, az élmezőnyben várja a folytatást.
U17 - Országos Alap
Az U17-es csapat tizenegy forduló után hét győzelemmel és huszonegy ponttal a harmadik helyen zárta az őszt. A gárda több idegenbeli bravúrt is bemutatott, és végig stabil teljesítményt nyújtott az élmezőnyben.
Tavaszi rajt: február 28., hazai pályán az éllovas UTE csapata ellen.
U16 - Regionális Kiemelt Nyugat
Az U16-os együttes huszonhat ponttal az ötödik helyen telel. Ősszel hosszú ideig dobogós pozícióban szerepeltek, és a lemaradásuk továbbra is minimális az élcsapatokhoz képest. A bajnokság góllövőlistáját játékosunk, Démuth Béla Kevin vezeti 23 találattal.
Tavaszi rajt: február 28., idegenben a REAC ellen.
U15 - Regionális Kiemelt Nyugat
Az U15-ös gárda kiváló őszt produkált: nyolc győzelemmel, három döntetlennel és huszonhét ponttal a harmadik helyen zárt. A szünet előtti időszakban különösen meggyőző volt a teljesítményük, hiszen az utolsó négy mérkőzésüket megnyerték, 19-2-es gólkülönbséggel.
Tavaszi rajt: március 1., hazai pályán a Sopron ellen.

U14 - Országos Alap Nyugat
Az U14-es csapat számára az ősz leginkább az építkezésről szólt. Több mint tíz új játékos érkezett a keretbe, akiket rövid idő alatt kellett egységes csapattá formálni. Ennek ellenére az együttes huszonhárom ponttal a hatodik helyen zárt, ami reális és biztató alapot jelent.
Tavaszi rajt: március 1., hazai pályán a III. Kerületi TVE ellen.
U13 és U12 - Országos Dél-Nyugat
A két korosztály szorosan együtt haladt az őszi szezon során. Mindkét csapatunk pozitív mérleggel zárt, és az idény végére kifejezetten formába lendült. Az U13-as és az U12-es együttes is sorozatban négy győzelemmel fejezte be az őszt, előbbi 17, utóbbi pedig 22 rúgott góllal.
Tavaszi rajt: február 28., idegenben a III. Kerületi TVE ellen.
Hajrá, srácok - sok sikert, küzdelmet és győzelmet kívánunk a tavaszi szezonra!

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | ETO FC Győr | 23 | 46 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 22 | 40 |
| 3 | ![]() | DVSC | 23 | 39 |
| 4 | ![]() | PAKSI FC | 23 | 36 |
| 5 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 23 | 35 |
| 6 | ![]() | ZTE FC | 23 | 34 |
| 7 | ![]() | Kisvárda Master Good | 23 | 32 |
| 8 | ![]() | Újpest FC | 23 | 29 |
| 9 | ![]() | MTK Budapest | 22 | 25 |
| 10 | ![]() | Nyíregyháza | 23 | 25 |
| 11 | ![]() | DVTK | 23 | 23 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 23 | 14 |


































