Tóth Róbertet köszöntöttük!

Boldog születésnapot, Baggio - ahogy megannyian ismerik! Klubunk ezúttal is maximális figyelemmel volt egykori meghatározó játékosa kerek születésnapjára, így szokásunkhoz híven Tóth Róbertet is megvendégeltük, valamint díszes emlékplakettel köszöntöttük születésnapja alkalmából.
Tóth 1988-tól 1990-ig játszott paksi zöld-fehérben, bár ez nem hosszú idő, de szellemisége, szeretetteljes karaktere maximálisan és egyértelműen a feledhetetlen kategóriába emeli őt. Arról nem is beszélve, hogy a mai napig ezer szállal kötődik klubunkhoz, mindenkivel jó barátságot ápol.
„Nagyon jól esett a köszöntés, hisz’ a mai napig komoly érzelmek kötnek a klubhoz, pedig jó rég volt már 1988. Szép és máig éles emlékeim vannak azokról az évekről, mikor például a városi nagy rivális előtt megnyertük az NBIII-as csoportunkat. Örök barátságok kötődtek akkori csapattársakkal, vezetőkkel. Együtt játszhattam például Haraszti Zsolttal, jelenlegi ügyvezetővel - akivel egy faluban nőttem fel -, vagy Gróf Edvinnel, akivel együtt jártuk a csapatokat, ő most ugye hosszú ideje a szerelésekért felelős itt. Karszt József technikai vezetőt is akkor ismertem meg, aztán így tovább a gyúró kollégákig. Ezer szállal kötődöm tehát a paksi futballhoz” - nyilatkozott igazán jókedvűen honlapunknak egykori középpályásunk az emlékplakett átvételét követően, majd hosszas beszélgetésbe, történetek felelevenítésébe kezdett barátaival. Tóth a Ferencvárosi TC több csapatánál is masszőrként dolgozik jelenleg.
Még egyszer Isten éltessen, Baggio!

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | ETO FC Győr | 31 | 63 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 31 | 62 |
| 3 | ![]() | DVSC | 31 | 50 |
| 4 | ![]() | ZTE FC | 31 | 48 |
| 5 | ![]() | PAKSI FC | 31 | 47 |
| 6 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 31 | 42 |
| 7 | ![]() | Újpest FC | 31 | 40 |
| 8 | ![]() | Kisvárda Master Good | 31 | 40 |
| 9 | ![]() | Nyíregyháza | 31 | 38 |
| 10 | ![]() | MTK Budapest | 31 | 36 |
| 11 | ![]() | DVTK | 31 | 28 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 31 | 18 |

































