PaksiFC_KazincbarcikaFC.jpg

Légy részese az élménynek a Debrecen ellen is!

2026. ápr. 30.  -  NB I.
E hétvégén a szezonban utoljára gyűjthetnek pontokat meccslátogatással a fiatal tanulók intézményük számára, a félidőben eredményhirdetés.

Banner Magy1

Klubunk a 2025/2026-os bajnoki szezonban is életre hívta a már korábban nagy érdeklődés mellett zajló kezdeményezését, melyben szimplán meccsre járással az általános és a középiskolás diákok versenyezhetnek egymással. A nebulók az NBI-es hazai bajnoki mérkőzéseink látogatásával pontokat gyűjthetnek iskolájuk számára. Az összegyűjtött egységeket pedig a bajnokság végén átváltjuk, és a helyezések e szerint alakulnak majd ki.

Kampányunk hatalmas érdeklődést hozott a fiatal generáció körében, és ne feledjük, újabb iskolát bármikor lehet akkreditálni kezdeményezésünkbe, valamint az érkező diákok ingyen tekinthetik meg a mérkőzéseinket!

E hétvégén - a szezonban utoljára - újra itthon szurkolhatunk szeretett csapatunknak, így vasárnap, a DVSC elleni összecsapásunkon (kezdés: 13:30) ismét pontgyűjtési lehetőség előtt állnak iskoláskorú szurkolóink! Felhívásunkat azonban a találkozó szünetében lezárjuk, és rögtön eredményt is hirdetünk!

PaksiFC PFLAAI6I91122882709

A felhívás lebonyolítása:

Az akcióban a diákok pontokat gyűjtenek iskolájuk számára, ha kilátogatnak csapatunk hazai Fizz Liga mérkőzéseire. A helyszíni szurkolás történhet szervezett formában, de akár egyénileg is. A diákok azonban csak azon iskolák számára tudnak pontokat gyűjteni, amelyek előzetesen regisztráltatják magukat klubunknál.

A regisztráció ingyenes, és folyamatos, bármikor be lehet kapcsolódni az akcióba!

Egy meccsen egy diák az iskolája számára 100 pontot írhat jóvá. A diákoknak - akár szervezetten, akár egyénileg érkeznek - jelezniük kell a stadionunk hazai bejárata közelében felállított pultnál, hogy melyik iskolából érkeztek. Fontos: ehhez minden esetben érvényes diákigazolvánnyal kell rendelkeznie a tanulónak!

Az így összegyűjtött pontokat az akció végén átváltjuk, a résztvevő iskolák az összegyűjtött egységek szerint kapják meg helyezéseiket.

Azok a diákok, akiknek iskolája előzetesen regisztrálta magát klubunknál, akár szervezetten, akár egyénileg érkeznek a mérkőzésre, azt INGYEN látogathatják!

Nevezés módja:

A nevezési lap IDE kattintva tölthető le.

A kitöltött nevezési lapot az iroda@paksifc.hu e-mail címre várjuk.

A felhívás időtartama:

2025. szeptember 27. - 2026. május 3., összesen 13 alkalom. Az akció értékelésére, az egyes iskolák számára összegyűjtött pontok megállapítására és az eredményhirdetésre az utolsó hazai mérkőzés félidei szünetében kerül sor (2026. május 3.).

Hajrá, PAKSI FC - A magyar csapat!

PaksiFC PFLAAI6I91772912709

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 31 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 31 42
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
31. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:1
  -   1:2
  -   2:0
  -   2:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök